26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Egyéb

Új kalandjáték: Heirs of the Druids

Írta: Dino

A House of Tales csapat fejlesztésében készül a Heirs of the Druids című program, mely stílusát tekintve egy klasszikus kalandjáték lesz. A játékos a Scotland Yard egy detektívét, Brent Halligant irányíthatja majd, akinek feladata egy rejtélyes druidarend titkának megfejtése, valamint egy véres gyilkosságsorozat felderítése lesz. A modern kori druidákról kiderül, hogy a sötét erők megidézéséhez emberáldozatokat mutatnak be. A nyomozás során hősünk és egy fiatal tudósnő, Dr. Turner egyre mélyebbre ás az ősi rituálék rég elfeledett titkai között, egészen odáig jutva, hogy az erőt jó célra használó druidák segítségével visszautaznak az időben. A múltban találhatják majd meg a megoldást a világ megmentéséhez, a titkos druidarend aranysarlóját.

A fejlesztők különös figyelmet szenteltek egyrészt az egyszerű kezelőfelületnek is, és emellett igyekeztek a 3D engine hardware-követelményét is minimálisra fogni, így az ígéretek szerint egy Pentium 200-as 32 MB memóriával már elég lesz. A grafikáról annyit lehet tudni, hogy a hátterek előre rendereltek lesznek, a több mint 20 karakter pedig 3D modellek lesznek. A játékban 54 különböző helyszínt járhatunk majd be. A német CDV kidaásában megjelenő program ez év őszének második felére várható.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!