A Grand Theft Auto V tavalyi premierje lassan a feledés homályába vész, na nem azért, mert a játék rossz lett volna, sőt. Azóta viszont eltelt nyolc hónap, a Rockstar Games pedig ez idő alatt az online játékrész foltozásával és helyrepofozásával foglalkozott. A napokban viszont egyre több hír érkezik arról, hogy a háttérben már javában folynak egy új játék munkálatai. A találgatások persze azonnal beindultak, hiszen a stúdió játékai rendre remekül sikerülnek és szinte kivétel nélkül hatalmas rajongótáborral rendelkeznek. Egyesek a régen elfeledett, valaha kizárólag PS3-ra bejelentett Agentet vizionálják, amelynek jogait a Take Two tavaly nyáron újította meg. Természetesen nem maradhat ki a listáról a GTA V esetleges PC-s és következő konzolos változata sem, bár ennek esélyeit rontja, hogy még most is szép eladásokat produkál a PS3-X360 duón, így talán hiba lenne megosztani a vásárlókat az új platformokkal. A Red Dead Redemption is szóba került a napokban, mivel a Microsoft oldalán is felbukkant a cím, mint a Windowst támogató alkotás. Néhány héttel ezelőtt pedig még a Bully című botrányjátékról érkeztek a hírek, amelynek megjelenése óta már eltelt hat év, vagyis megérett az idő egy esetleges folytatásra, remake-re vagy rebootra. Nem szabad megfeledkezni a 2011-es L.A. Noire-ről sem, amelynek jogai szintén a Rockstar Gamesnél vannak, ugyanakkor a fejlesztő Team Bondi körül kialakult botrány miatt a stúdió meg is szűnt és a cím visszatérésére sincs jelen pillanatban túl nagy esély.
Kevesebben emlékezhetnek rá, de 2005-ben megjelent egy bandaháborúkat feldolgozó alkotás is, a The Warriors, ám ennek újbóli eljövetelére van talán a legcsekélyebb sansz. Végül, de persze nem utolsó sorban a lehetséges érkezők között szerepel még a Max Payne széria (amelynek harmadik részét legalább annyian várták, ahányan tartottak tőle, végül mégis egy remek játék lett), az autós Midnight Club és a szintén botrányokat keltő Manhunt szériák.
Hogy a Rockstar Games mivel rukkol elő egy év múlva (ugyanis a hírek szerint az új játék premierjére 2015 márciusában kerülhet sor), egyelőre nem tudni, a fent említett játékok közül lényegében akármelyik lehet befutó, de az sem kizárt, hogy egy vadonatúj címet fognak bejelenteni. Reméljük, erre mihamarabb sor is kerül, remek alkalom lenne az idei E3 a bejelentéshez. Más kérdés, hogy eddig még nem jelezték, hogy részt vesznek-e a los angelesi rendezvényen.
Új játékkal jelentkezik a Rockstar 2015-ben
Máris beindultak a találgatások, milyen címről is lehet szó.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
GustyX 2014.05.16. 15:25 [7048]
Legyen GTA5, RDR PC-re, meg új Max Payne.
És szeretni fogom a R*-t:).
És szeretni fogom a R*-t:).
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]