28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

A Disney törölte a Star Wars: Attack Squadronst

Hát ez nem tartott soká: tavaly decemberben jelentették be, mára pedig a kukába is került a nem túl eredeti alkotás.

Írta: GeryG

Tavaly decemberben mi is beszámoltunk róla, hogy a Disney égisze alatt első játékként a Star Wars: Attack Squadrons készülhet el, amelyet az Area 52 Games fejlesztett. Azért írom mindezt múlt időben, ugyanis a mai nappal hivatalossá vált: a Disney fogta az egész projektet és egy légzsilipen át kihajította a világűrbe. Már a bejelentéskor is sokan csak vakarták a fejüket, hiszen a képek és videók alapján egy legnagyobb jóindulattal is legfeljebb gyenge közepesnek tűnő alkotásról lehetett beszélni, amely semmilyen aspektusában nem nőhetett fel a kultikus szériához. A játék zárt bétája még idén januárban elindult, de a jelek szerint sehogy sem akart alakot ölteni az ingyenesnek tervezett online űrhajó szimulátor.
"Hosszas vívódás után úgy határoztunk, hogy leállítjuk a fejlesztést, hogy erőforrásainkat más Star Wars játékokra összpontosíthassuk. Köszönjük a játékosok részvételét a bétán." - olvasható a hivatalos közleményben.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!