Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Üde színfolt volt a 2010-ben megjelent Lara Croft and the Guardian of Light, az akkorra már jelentős hanyatlásnak indult Tomb Raider széria mellékága. A fejlesztők szakítottak a hátsó nézetes megoldással, helyette inkább fix izometrikus nézetet választottak. A játékmenet persze a régi alapokra épült, de sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a kooperatív mód, mivel Larát egy ősi istenség is elkísérte.
Az ide E3-on jelentette be a Crystal Dynamics, hogy készül a folytatás (és a tavalyi bombasiker Tomb Raider reboot folytatása is), a Lara Croft and the Temple of Osiris. A jelek szerint tehát a stúdió mindkét irányba szeretné folytatni a sorozatot. A mellékág története szerint Lara Egyiptomba utazik, ahol egyelőre nem tisztázott körülmények miatt társulnia kell régi riválisával, Carter Bellel, valamint csatlakozik hozzájuk két bebörtönzött isten, Horus és Isis is. Négyen vágnak neki, hogy megállítsák a gonosz Set istent. A szereposztásból már kitalálható, hogy egyszerre akár négyen is játszhatunk a kooperatív módban. Szükség lesz a csapatmunkára, hiszen rengeteg szörny, csapda és megoldandó fejtörő vár a játékosokra.
A Lara Croft and the Temple of Osiris a tervek szerint 2015-ben jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, az E3-on pedig megkapta első játékmenet-bemutatóját is.
