A Project CARSt fejlesztő csapat szoros együttműködésben dolgozik a kormányokat gyártó Thrustmasterrel, ami erősen látszik azon, hogy a most megjelent, a játék által támogatott kormányokat felsoroló listán erős többségben vannak ezen gyártó termékei. Persze talán nem véletlen, hogy egy ilyen kaliberű játéknál fontosnak érzik, hogy minél jobban irányítható legyen kormánnyal is. Az ugyancsak frissen kiadott videóban például egy Thrustmaster T500RS mögött ülve irányítja a szerencsés kiválasztott az együléses gépet. A Project CARS pedig továbbra is remekül mutat, nem csoda, hogy a Slighty Mad Studios bevállalt egy ilyen videót, amelyben a valós életbeli versenyzéssel hasonlítják össze a játékot.
A játékban egyébként a motorsportok széles skáláján tehetjük majd próbára magunkat. Franchise módban saját szánk íze szerint specializálódhatunk a gokarttól indulva a rallyra, a túraautókra, a GT-re, a Le Mans-ra, de a formaautókig bezárólag voltaképpen bármilyen motorsport-kategóriára, miközben ízlésünk szerint változtathatjuk meg a járgányaink küllemét. De lesz természetesen multiplayer is, ahol barátainkkal egy teljes versenycsapatot is felépítve küzdhetünk meg az idővel, és a kihívóinkkal. Kell ennél több?
Játék kontra valóság videót kapott a Project CARS
A Slightly Mad Studios a video mellett kiadta a támogatott játékkormányok listáját is.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Project CARS
Platform:
Fejlesztő: Slightly Mad Studios
Kiadó: Namco
Forgalmazó: Cenega Hungary
Megjelenés:
2015. május 8. PC
n/a: SteamOS, PS4, X1, WiiU
Minimális rendszerigény: Intel Core 2 Quad Q8400 2,66 GHz/AMD Phenom II X4 940, 4 GB RAM, GeForce GTX 260/Radeon HD 5770, 25 GB HDD, Windows Vista/7 a legfrissebb service packkel
Ajánlott konfiguráció: Intel Core i7 3700 3,5 GHz/AMD FX-8350 4 GHz, 8 GB RAM, GeForce GT600/Radeon HD7000 sorozatú videokártya, 25 GB HDD, Windows 7 a legfrissebb service packkel
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]