Az Intoxicate Studios bejelentette, hogy készülő játékuk, az Afterfall: Reconquest első epizódjának körülbelül első órája július 24-től kipróbálhatóvá válik Steamen. (A teljes első rész mintegy négy órányi játékidőt kínál majd.) A készítők reményei szerint a korai hozzáférés ideje alatt a játékosok folyamatos visszajelzésekkel látják el őket, hogy az ő igényeiknek megfelelően javítgathassák és tökéletesíthessék és játékot. Az új shooter történet és játékmenet szempontjából egyaránt teljesen különbözik majd a három éve kiadott elődjétől, a beígért RPG elemek mellé ugyanis egy rejtélyes, újfajta apokalipszist is kapunk, aminek eredményeképpen ebben a történetben is csak korlátozott számú, jelen esetben két embercsoport élte túl a pusztítást. Az egyik csoportról még semmit nem árulnak el a fejlesztők, a másikról pedig annyit tudunk csak, hogy tagjai kénytelenek voltak biztonságos rejtekükből a világ nyílt területeire merészkedni, és megkezdeni azok visszafoglalását a mutánsoktól. Ami a játék magányos hősét illeti, ő nem sokat törődik a folyamatos hatalmi harcokat folytató frakciókkal, mert egy támadás következtében elvesztette szüleit, azóta pedig csak a bosszú hajtja és egy csoport tagjaként módszeresen irtja a mutánsokat, ám vadászat közben egy komolyabb fordulatokat hozó dologba csöppen.
Afterfall: Reconquest Early Access Steamen
Hamarosan részt vehetünk az Afterfall univerzumban játszódó új shooter végleges verziójának kialakításában.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Afterfall: Reconquest
Platform:
Fejlesztő: Intoxicate Studios
Kiadó: Nicolas Entertainment Group
Megjelenés: 2014. július 24.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]




