28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Készül a Battlefleet Gothic: Armada

Az Etherium fejlesztői új stratégiai játékon dolgoznak.

Írta: GeryG 3 hozzászólás

A Focus Home Interactive bejelentette, hogy az Etheriumot is fejlesztő Tindalos Interactive egy másik valós idejű stratégiai játékon is dolgozik. A Battlefleet Gothic: Armada a Warhammer 40K világába repíti a játékosokat, de egy egészen új hadszíntér kerül az előtérbe. Ezúttal ugyanis a világűrben kell helytállnunk. Mint ismert, nem ez az egyetlen új projekt a témában, ugyanis a The Creative Assembly is "elszólta" magát a napokban, miszerint náluk is készül egy Warhammer stratégia.
A Battlefleet Gothic: Armada koncepciója egyelőre ködbe burkolózik, mindössze annyit tudni, hogy kőkemény űrstratégiához lesz szerencsénk, amelyben az Imperial, az Orc, a Chaos és az Eldar frakciók küzdenek egymás ellen, mi pedig bármelyikük oldalán harcba szállhatunk. Hatalmas űrhajók felett vehetjük át az irányítást mind a csaták során, mind két összecsapás között. Fegyverzetüket és védelmi rendszereiket kedvünkre alakíthatjuk, az ütközetek során pedig tapasztalati pontokat gyűjthetünk velük - ezek mentén történik majd a fejlesztés is. A látványért az Unreal Engine 4 felel majd, amely az alábbi képek tanúsága szerint most is jól teszi a dolgát.
Egyelőre tehát ennyit lehet tudni a Battlefleet Gothic: Armada kapcsán, így megjelenési dátumról sincs hír. Azt persze könnyű megtippelni, hogy kizárólag PC-re folyik a fejlesztés.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Battlefleet Gothic: Armada
  • Battlefleet Gothic: Armada
  • Battlefleet Gothic: Armada

Battlefleet Gothic: Armada

Platform:

Fejlesztő: Tindalos Interactive

Kiadó: Focus Home Interactive

Megjelenés: 2016. április 21.

Minimális rendszerigény: AMD FX-4100/Intel Core i5-2500, 4 GB RAM, Radeon HD 6850/GeForce GTX 560, 10 GB HDD, 64 bites Windows 7/8.1/10

Ajánlott konfiguráció: AMD FX-8350/Intel Core i7-3770, 8 GBRAM, Radeon HD R9 270X/GeForce GTX 760, 10 GBHDD, 64 bites Windows 7/8.1/10

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

ivanova36
ivanova36 [1321]
Ahogy olvasom inkább a Nexus vonalát fogja erősíteni és nem a Homeworld stílusát. Persze ettől még jó is lehet, ha sikerül könnyen menedzselhetővé tenni a hajókat és a képességeik használatát a csaták alatt.
Rigida
Rigida [544]
na végre, nagyon régen jött már ki az utolsó jó űrstratégia :D
Sir Spike
Sir Spike [484]
Ham-ham, ez finomnak ígérkezik. De a legjobb az lenne, ha ezt a hírt Star Wars témában láthatnám viszont :)
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (3 db)