28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Játék készül a Kursk katasztrófájából

A Jujubee csapata egy túlélő-kalandjátékban dolgozza fel a 2000-ben elsüllyedt atom-tengeralattjáró történetét.

Írta: GeryG

Másfél évtizeddel ezelőtt különös és máig számos részletében megmagyarázatlan katasztrófa történt a Barents-tengeren. Az orosz haditengerészet atom-tengeralattjárója, a Kursk több robbanás után teljes személyzetével együtt süllyedt a tenger fenekére.
Ezt a történetet vette elő és porolta le a lengyel Jujubee csapata, akik bejelentették, hogy egy túlélő-kalandjátékban fogják feldolgozni a tengeralattjáró történetét. Ehhez természetesen minden olyan anyagot felhasználnak, amit a későbbi vizsgálatok kiderítettek és nyilvánosságra is hoztak (legyen az valós vagy elferdített információ), ezeket pedig saját fantáziájuk szüleményeivel egészítik ki.
„A Kursk a felnőtt közönségnek szól, akik egyedi, moziszerű élményre vágynak. A tengeralattjáró sorsáról még ma is sok vita folyik, mi pedig reméljük, választ adhatunk néhány kérdésre.” – nyilatkozta a stúdió alapítója, Michal Stepien.
A játékmenetről egyelőre részleteket nem árultak el, de az biztos, hogy aprólékosan kidolgozott történetet ismerhetünk meg, az eseményeket pedig belső nézetből élhetjük majd át. A Kursk egyelőre nem kapott megjelenési dátumot és a hivatalos oldal is mindössze egyetlen videóból áll – ezt itt lent is megnézhetitek.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Kursk

Platform:

Fejlesztő: Jujubee

Kiadó: Jujubee

Megjelenés:
2018. október 11. PC
n/a: Mac, Linux, PS4, X1

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!