Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Az év egyik legnagyobb port kavaró játéka lehet az egy hét múlva megjelenő Hatred. Már a bejelentésekor rengeteg kritikát kapott, hiszen a játék lényege mindössze a féktelen pusztítás, vagyis minden szembejövő ember levadászása kortól, nemtől, fegyverviseléstől függetlenül. Ez persze rengeteg embernél kiverte a biztosítékot, akik megkérdőjelezik az efféle játékok puszta létjogosultságát is, másfelől viszont ezzel is csak a marketinghadjáratot tették még hatékonyabbá.
A Hatred nem egész egy hónappal ezelőtt kapott pontos megjelenési dátumot, amely szerint június 1-én veheti kezdetét féktelen őrületünk a képernyőkön. Ennek bejelentésekor vette kezdetét a játék előrendelői kampánya is, amely mára véget is ért, a készítők pedig új közleményben adták hírül, mennyire hálásak a bizalmat előzetesen megszavazóknak. Hogy hálájukat kifejezzék, bejelentették, hogy az előrendelők három nappal a többi vásárló előtt, már május 29-én elindíthatják a játékot. A bejelentés mellé néhány vadonatúj kép is társult. A Hatredet a Steamen keresztül, valamint a Desura online áruházában lehet majd megvásárolni – utóbbiban még előrendeléseket is fogadnak.


