Újabb érdekes információk láttak napvilágot a VR technológia egyik úttörőjének számító Oculus Rift kapcsán. Az eszközt már évek óta fejlesztik, eddig több prototípusa is megjelent, de a tervek szerint a nagyközönség számára csak 2016 első negyedévében kerülhet majd forgalomba a végső kiadás. Ezzel kapcsolatban kiderült, hogy a dobozban egy Xbox One kontroller is lapulni fog, amely teljesen kompatibilis a Windows 10-zel, így az Oculus Riftre Xbox One játékokat is streamelhetünk majd. Erről Phil Spencer beszélt egy interjú során.
„A Rift Windows 10 alatt is működni fog, így olyan Xbox One játékokat is streamelhetünk majd rá, mint a Halo, a Forza és a Sunset Overdrive, ezekhez pedig a már jól ismert kontrollert használhatjuk majd. Nagy öröm ilyen szorosan együttműködni az Oculus csapatával, hisz úttörő munkájuk a VR technológia terén igazán inspiráló, az Oculus Rift pedig igazi új generációs VR élményt nyújt.”
Az Oculus Rift végleges változata széles látóterű OLED kijelzőkkel, beépített mozgáskövető rendszerrel (amely nagyon alacsony késleltetéssel működik), valamint beépített térhangzású fejhallgatókkal érkezik, utóbbiak leszerelhetőek lesznek. Emellett tartozik még hozzá egy külső mozgáskövető eszköz is, amelyet bárhová felszerelhetünk majd. A készítők a szemüvegesekre is gondoltak, ezért az eszköz belső felületét úgy alakították ki, hogy néhány kivehető elemmel a szemüvegesek is kényelmesen viselhessék. Emellett a belső kijelzők állíthatóak lesznek, hogy minden fejformájú és méretű ember számára megfelelő legyen, az eszköz tömegét pedig a lehető legalacsonyabbra redukálták, hogy hosszú távon se fáradjon el a nyakunk.
Végül, de nem utolsósorban a minap bejelentették, hogy az Oculus Rift saját egyedi kontrollert is kap – szintén valamikor jövő év elején. A Half Moon kódnevű (de várhatóan Oculus Touch néven forgalomba kerülő )kontroller két különálló darabból áll, működését tekintve pedig ötvözi a hagyományos beviteli megoldásokat (vagyis a digitális és analóg billentyűket és karokat) a mozgáskövető technológiával. Utóbbi révén nem csupán kezünket érzékeli majd a rendszer a térben, de még azt is, hogy ujjaink hogy állnak. Ennek köszönhetően felismeri, ha például rámutatunk valamire, esetleg hüvelykujjunk felemelésével fejezzünk ki tetszésünket (a középső ujjas nemzetközi jelről nem esett szó :) ). Egyelőre nem rendelkezik pontos megjelenési dátummal, de az már biztos, hogy az Oculus Rifttől külön fogják piacra dobni.
Saját kontrollert kap az Oculus Rift
Jövő év elején várható a piaci megjelenés, az eszközre Xbox One játékokat is streamelhetünk majd.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Őrület, mekkora nosztalgia van a Heroes of Might & Magic: Olden Era legújabb játékmenet-bemutatójában!
- 2. Minden, amit tudni érdemes a The Dark Pictures Anthology: Directive 8020-ról egy percbe sűrítve
- 3. Vége a pletykáknak és a szivárgásoknak, mostantól hivatalos, hogy jön az Assassin’s Creed Black Flag Resynced
- 4. A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor
- 5. Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel
Legfrissebb fórumtémák
- 10:25
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1583]
- 19:30
- Videók - bármiről [11726]
- 18:35
- Saros teszt – Nem minden arany, ami fénylik, de ez a játék kivétel [hozzászólások] [4]
- 13:14
- Dinónak [4302]
- 08:46
- Replaced teszt – Helycserés támadás [hozzászólások] [1]
- 22:09
- GG - GameGuess játék [969]
- 20:19
- Helyzetjelentés [157604]
- 14:47
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9512]
- 23:11
- A pletykák után immár hivatalos, hogy jön a Metro 2039, már azt is tudjuk, hogy nagyjából mikor [hozzászólások] [3]
- 11:45
- Pragmata teszt – Egy ikonikus kaland a Hold felszínén [hozzászólások] [2]










