Pár nappal ezelőtt jelent meg az első teaser egy új, magyar fejlesztésű sci-fi játékról, a Kupolavárosról. A fejlesztőktől most újabb infók és néhány kép érkezett. Mindenekelőtt elárulták, hogy igaza volt azoknak, akik arra tippeltek, hogy köze van a játéknak Nemere István A kupolaváros titka című regényéhez, valóban ennek az alapötletéből készül a játék, sok mindent átemelnek majd az eredeti történetből. Emellett Haui József képregénye is hatással volt az Overon Station munkatársaira. Mindkét művész hozzájárult, hogy alkotásaikat felhasználják a játékhoz. Az FPS-nézetű játék leginkább a történetre koncentrál majd, és benne különböző nehézségű feladatmegoldásokra. Az egyszemélyes kampány mellett háromfős online kooperatív mód is várható, ha az ősszel induló Kickstarter kampány (vagy megfelelő befektetők bevonása) sikerrel járul. Hamarosan egy újabb video is elkészül, amelyben egy átvezető jelenet lesz, de ingame részleteket is láthatunk már benne.
Emellett a fejlesztőcsapatról is jött kis bemutatkozás: az Overon Stationt 2014 őszén alapították, kifejezetten a Kupolaváros fejlesztésére (és hasonló munkákra). A prototípus és az első videók egy 5-6 fős csapat munkáját dicsérik, de hamarosan bővíteni fogják a stúdiót.
Újabb részletek a Kupolavárosról
Nemere István regénye ihlette a hazai fejlesztésű sci-fi játékot.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Sityi 2015.07.10. 20:07 [1641]
Egyre jobban felpiszkálják a kíváncsiságom.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]



