Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Secret Ponchos

Szeptemberben jön PC-re a Secret Ponchos

A western többjátékos akciójáték kibővített kiadással érkezik meg.

2015.08.21. 18:19 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Tavaly decemberben jelent meg PlayStation 4-re a Switchblade Monkeys western témájú akciójátéka, a Secret Ponchos. Az izometrikus nézetű játékban minden játékos egy törvényen kívülit alakít, akivel minél rosszabb hírnévre kell szert tenni. Ehhez pedig a többi játékos lelövöldözésén keresztül vezet az út, ami már csak azért sincs drágakövekkel kirakva, mivel a többi játékosnak is épp ugyanaz a célja velünk. Bár az alapötlet nem feltétlenül rossz, a western játékok pedig úgy kellenek, mint egy falat kenyér, sajnos a kivitelezésen egy picit megcsúszott a játék, amely így nem kapott jobbat egy közepesnél.
Talán a PC-s változat jobban szerepel majd, mivel a fejlesztők valamennyire felturbózzák azt tartalom tekintetében. Új játékmódokat, új karaktereket és itt-ott picit megújuló játékmenetet kapunk, amelyet a korai változatban már ki is próbálhattak az érdeklődők a Steamen. Ez június óta érhető el és a játékosok eddig kifejezetten pozitívan fogadták (82%-os tetszési indexszel rendelkezik). A PC-s változatban kapunk egyszemélyes gyakorló módot is, hogy az éles tűzpárbajok előtt kicsit belerázódjunk a hatlövetű használatába.
Már nem kell sokat várni a végleges kiadásra sem, ugyanis a fejlesztők a napokban bejelentették, hogy szeptember 29-én fog megjelenni. ■

Secret Ponchos
A legutóbbi Secret Ponchos cikkek, hírek

hozzászólások (0)

további hírek

JátszóDome: Jalopy, a Trabantszimulátor

Kipróbáltuk az Early Access státuszban lévő játékot.

JátszóDome: Resident Evil 7 - Banned Footage DLC #1

Belekezdtünk az első DLC fejezeteibe.

JátszóDome: részlet a Take On Mars emberes küldetéséből

Lackó bemutatja a marsi túlélőjátékot.

Már előtölthető a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands nyílt bétája

A tesztre a hétvégén kerül sor, de már most előre letölthetjük vagy frissíthetjük a klienst. Egy új trailer is érkezett.

Hamarosan mozikba is eljut a Vakondok 4 - Végigjátszás

Dokumentumfilm készült a hazai játékfejlesztés hőskoráról.