28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Steamen az Epsilon korai változata

A játékot egykori Ghost Recon, Halo: Reach és SOCOM fejlesztők készítik.

Írta: GeryG

Új lopakodós taktikai-akciójáték került a Steam kínálatába. Az Epsilon a Serellan stúdiójában készül, amelyet Christian Allen alapított. Allen katonai múltjának köszönhetően elsősorban a háborús- és akciójátékok terén szeret mozogni, korábban olyan játékoknál működött közre, mint a Rainbow Six 3: Athena Sword, a Ghost Recon sorozat számos epizódja, a Halo: Reach, vagy épp a Takedown: Red Sabre. Legutóbb egy kicsit kikacsintott a fantasy műfajra is, hiszen dolgozott a Middle-earth: Shadow of Mordoron is.
Az Epsilon tehát nem meglepő módon a taktikai-akciójátékok táborát erősíti, amelyben minden akciót előre meg kell tervezni, majd annak megfelelően kell csapatunkat irányítanunk. A játék története szerint a szexuális célú emberkereskedelem már a kelet-európai katonai szervezetek kezébe került és minden korábbinál nagyobb méreteket ölt. Egy nemzetközi rendőrségi szervezet, a Unipol a régióba küldi csapatait, hogy azok módszeresen felszámolják ezeket a szervezeteket. Mi is egy ilyen csapatot, az Epsilont fogjuk irányítani, amely a legmodernebb eszközökkel és fegyverekkel van felszerelve, vagyis csak a mi rátermettségünkön múlik a siker. A küldetések előtt egy interaktív térképen kell meghatároznunk a parancsokat, megjelölni a célpontokat és a haladási irányt, majd a tényleges akció előtt összeállíthatjuk fegyverzetünket és felszerelésünket is. Bár akármikor választhatjuk a halálos utat, a játék kiemelten fogja díjazni, ha élve kapjuk el célpontjainkat (pont úgy, mint annak idején a SWAT 4 is tette), de azzal is számolnunk kell, hogy a meg nem ölt ellenségek akár később újabb galibát is okozhatnak.
Az Epsilon korai változata tehát már elérhető a Steamen, de nézzétek meg az első videót és képeket is!

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Epsilon
  • Epsilon
  • Epsilon
  • Epsilon
  • Epsilon
  • Epsilon
  • Epsilon
  • Epsilon
  • Epsilon
  • Epsilon
  • Epsilon
  • Epsilon
  • Epsilon
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!