Az Uncharted széria rajongói valószínűleg mind egyetértenek abban, hogy a sorozat a látványvilág, a változatos játékmenet és remekül összerakott történetek mellett elsősorban a kifogástalan színészi játék miatt zseniális. Ez többek között a főhős Nathan Drake-t megszólaltató Nolan North-nak is köszönhető, aki egyike a legnépszerűbb videojátékos színészeknek.
Míg a rajongók egyfelől az első három rész PS4-es kiadásával, az Uncharted: The Nathan Drake Collectionnel játszanak és közben tűkön ülve várják az Uncharted 4: A Thief’s End jövő márciusi premierjét, addig a háttérben javában folynak az Uncharted mozi előkészületei is. Utóbbi projekt már megszámlálhatatlanul sok zökkenőn van túl, lassan számon tartani is nehéz, hányadik rendezőjelöltjét fogyasztja úgy, hogy a forgatások még el sem kezdődtek. És a jelek szerint Nathan állandó hangja, Nolan North sincs elragadtatva az egész filmes ötlettől.
„Az én véleményem az egészről az alapján, amit a rajongóktól hallottam, hogy nem kell ez nekik attól függetlenül, melyik sztár lesz benne. Talán azért, mert az Uncharted széria önmagában is elég moziszerű.” – nyilatkozta North egy GameNewsOfficial magazinnak adott interjújában, majd később kitért a főhősre is – „A másik véleményem pedig az, hogy az emberek túl erősen kötődnek Nathan Drake-hez érzelmileg, ezért nagyon nehezen fogadnának el bárki mást, akár engem is a saját arcommal Nathan Drake-nek. A hangot ugyan felismernék, de nem tudom, hogy elfogadnának-e.”
Lehet igazság abban, amit Nolan North állít, hiszen manapság ugyan egyre nagyobb divat videojátékok alapján filmeket forgatni (korábban ez inkább fordítva volt jellemző), ám ezek között egyre több a silány, említésre is alig méltó produktum. Ez, valamint a projektre eddig jellemző erőlködés nem sok jót vetít előre. Mindenesetre a Sony elhivatottnak tűnik, hiszen korábban jelezték, hogy 2017-ben meg fog jelenni a film. De vajon ki fogja magára ölteni Nathan karakterét? És elégedettek lesznek-e vele a rajongók?
A rajongók nem vágynak az Uncharted mozira?
Legalábbis így vélekedik Nolan North, Nathan Drake állandó szinkronhangja.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
- 3. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 4. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]