Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A Respawn Entertainment első próbálkozása a Titanfall volt még 2014-ben, ám a projekt füstje végül nagyobbnak bizonyult a lángjánál. Az Infinity Wardtól elvándorolt fejlesztők egyenesen az FPS műfaj megreformálójaként beszéltek játékukról, ám az alig lett több egy Call of Duty klónnál falon rohangálással és nagy robotokkal kiegészítve.
Remélhetőleg a folytatás, a Titanfall 2 már több egyediséget és kreativitást hordoz majd magán, ha egyszer elkészül. Egyelőre a létezésén kívül semmit sem tudni róla, ám a fejlesztők elmondása szerint jóval nagyobb csapat dolgozik rajta, mint az első részen. Nagyjából 30%-kal lett nagyobb a gárda, így a létszám most körülbelül 90 fő körül mozog. Ez persze önmagában még nem garancia a sikerre, de biztosan okosabbak leszünk, ha végre látunk is valamit a projektből. Erre idén nyáron jó esély mutatkozik, hiszen az EA még 2017 márciusa előtt piacon szeretné tudni a játékot.
