A Kalypso Media bejelentette, hogy május végén két, PC-n már (több-kevesebb sikerrel) bizonyított játéka is megjelenik konzolokra. Ez a két játék a Dungeons 2 és a Tropico 5.
A Dungeons 2 tavaly áprilisban jelent meg PC-re és valamennyire sikerült kijavítania az első rész hibáit, így egy összességében játszható, szerethető játék lett. A Realforge Studios a premier óta több kiegészítőt is készített, majd belevágott a PlayStation 4-es változat fejlesztésébe, amelyről eddig úgy hírlett, idén áprilisban érkezik. Mostanra kiderült, hogy mégsem. A Tropico 5 már nem csak PC-n, de Xbox 360-on és PlayStation 4-en is meghódította a diktátor rajongóit, ráadásul a PC-s változat két évvel ezelőtti megjelenése óta rengeteg kiegészítőt is kapott. Hamarosan jön az Xbox One kiadás, amelyre már a Penultimate Edition várható, benne az eddigi DLC-kel és öt új, exkluzív térképpel.
Mind a Dungeons 2, mind a Tropico 5: Penultimate Edition május 27-én fog megjelenni, előbbi PlayStation 4-re, utóbbi Xbox One-ra.
Májusban jön a Kalypso Media két játéka konzolokra
A Tropico 5 Penultimate Edition Xbox One-ra, a Dungeons 2 pedig PlayStation 4-re érkezik ugyanazon a napon.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]