A Forza Motorsport széria a Microsoft konzoljainak kizárólagos szimulátora volt egészen mostanáig, ugyanis a sorozat hatodik része hamarosan PC-re is megérkezik, csak épp egy átdolgozott változatban. A Forza Motorsport 6: Apex ugyanis nem ugyanazt a tartalmat kínálja, mint a tavaly szeptemberben Xbox One-ra megjelent Forza Motorsport 6. A játék teljesen ingyenes lesz és kizárólag Windows 10-et futtató PC-kre lesz elérhető a Windows Store-on keresztül. A Turn10 ígérete szerint ki fogja használni a DirectX 12-ben rejlő lehetőségeket, ezáltal páratlan látványt fog elénk tárni.
A szimulátor fejlesztése jó ütemben halad, ennek eredményeképp jövő héten már meg is érkezik a nyílt béta változat. Hogy ebben pontosan milyen tartalom kap helyet a kezdetekben, arról egyelőre nincs hír, de a megjelenés után folyamatosan érkeznek majd hozzá a frissítések és bővítések. Az első újdonságok között a kormánykerekek támogatása, valamint az V-sync kikapcsolásának lehetősége is várható. A készítők a hivatalos gépigényt is felfedték, amely az eddig ismert DirectX 12-es játékokhoz hasonlóan viszonylag alacsony minimális elvárásokat tartalmaz, cserébe az ajánlott gépigény már sokkal keményebb diónak ígérkezik:
Minimum gépigény:
- Processzor: Intel i3-4170 3,7 GHz
- Memória: 8 GB
- Videokártya: Nvidia GeForce GTX 740 2GB vagy AMD Radeon R7 250X 2 GB
- Merevlemez: 30 GB
- Operációs rendszer: Windows 10 64bit
Ajánlott gépigény 1080p-hez:
- Processzor: Intel Core i7-3820 3,6 GHz
- Memória: 12 GB
- Videokártya: Nvidia GeForce GTX 970 4 GB vagy AMD Radeon R9 290X 4 GB
- Merevlemez: 30 GB
- Operációs rendszer: Windows 10 64bit
Ajánlott gépigény 4K-hoz:
- Processzor: Intel Core i7-6700k 4 GHz
- Memória: 16 GB
- Videokártya: Nvidia GeForce GTX 980ti vagy AMD Radeon Fury X
- Merevlemez: 30 GB
- Operációs rendszer: Windows 10 64bit
A Forza Motorsport 6: Apex nyílt béta változata május 5-én fog megjelenni, bővebben a hivatalos oldalon olvashattok róla.