28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Űrbéli kaland lesz az Outreach

Egy szovjet űrállomás teljes személyzete tűnt el nyomtalanul, ránk vár a feladat, hogy előkerítsük őket.

Írta: GeryG

Tegye fel a kezét, aki kiskorában nem akart űrhajós lenni. Nem sok kezet látok… Nos, sajnos ma még nem olyan könnyű kijutni a világűrbe, mint mondjuk John Scalzi regényeiben, de egy kis vigaszt nyújthatnak azok a játékok, amelyek legalább virtuálisan lehetővé teszik ezt nekünk. Ilyen lesz a Pixel Spill stúdiójában készülő Outreach is, amelynek fejlesztését a Gambitious Digital Entertainment felügyeli. Ebben a kalandjátékban a hidegháború utolsó éveibe, a ’80-as évekbe térhetünk vissza, hogy egy föld körüli nyomozás részesei legyünk. A történetet a hidegháborúra egyébként is jellemző megannyi összeesküvés-elmélet ihlette: egy titkos szovjet katonai űrállomáson játszódik, amelynek teljes személyzete nyomtalanul eltűnt. Minket választanak ki, hogy felrepüljünk és körülnézzünk kicsit. Ha pedig már úgyis fent vagyunk, az sem lenne nagy baj, ha még elő is kerítenénk a legénységet. Vagy legalább választ találnánk az eltűnésük rejtélyére. Nyomozásunk egész végig a súlytalanság állapotában zajlik majd, hol az űrállomás belsejében, hol kint a világűrben. A fejlesztők ígérete szerint a környezetünk, vagyis pontosabban a technológia, az űrállomás és az eszközök is nagyon aprólékosan, a valóságnak megfelelően lesznek lemodellezve. A szinkronszínészi munkát sem akárkikre bízzák, többek között Adam Harrington is a hangját kölcsönzi egy szereplőnek. Előbbi több Telltale Games videojátékban közreműködött már, de hallhattuk a The Godfatherben, az Assassin’s Creedben és egy Rainbow Six epizódban is.
Az Outreach kizárólag PC-re és Macre készül, megjelenni valamikor 2017-ben fog. Elérhető már a hivatalos oldal is, de túl sok információt egyelőre nem találtok rajta.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Outreach
  • Outreach
  • Outreach
  • Outreach
  • Outreach

Outreach

Platform:

Fejlesztő: Pixel Spill

Kiadó: Gambitious Digital Entertainment

Megjelenés:
2017. PC
n/a: Mac

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!