28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Jövőre jön a The Fall Part 2: Unbound

A The Fall folytatása jövőre érkezik, a készítők trilógiában gondolkoznak.

Írta: GeryG

Még 2013-ban kérte a rajongók támogatását az Over the Moon csapata, hogy elkészíthessék első játékukat, a The Fallt. A kampány végül sikerrel zárult, a játék pedig 2014-ben meg is jelent. A készítők már akkor trilógiában gondolkoztak, de a folytatásról eddig nem sokat lehetett hallani. A napokban viszont több információ is napvilágot látott a második résszel kapcsolatban.
A The Fall Part 2: Unbound pontosan ott fogja felvenni a történet fonalát, ahol azt az első játék letette. Ismét ARID-ot, a harci ruhába bújtatott mesterséges intelligenciát irányíthatjuk majd, akivel új karaktereket ismerhetünk meg és új kihívások várnak ránk. Az új játékban ARID képes lesz más robotokat is az uralma alá hajtani, ezek pedig mind eltérő játékmenetet kínálnak majd. A fejlesztők sokat tanultak az első részből, tapasztalataikat pedig fel is használják a folytatás elkészítéséhez. A játékmenet felfedezésből, csatákból és rejtvényekből építkezik.
A The Fall Part 2: Unbound PC-re, Macre és Linuxra, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, valamint Wii U-ra fog megjelenni valamikor 2017 elején.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • The Fall Part 2: Unbound
  • The Fall Part 2: Unbound
  • The Fall Part 2: Unbound
  • The Fall Part 2: Unbound

The Fall Part 2: Unbound

Platform:

Fejlesztő: Over The Moon

Megjelenés:
2017. I. negyedév PC
n/a: Mac, Linux, PS4, X1, WiiU

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!