Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A Ubisoft az elmúlt években beállt abba a sorba, amelyben az Activision és az EA már régóta rostokol, vagyis a minél több profit érdekében évről évre mutatta be legsikeresebb sorozatainak újabb epizódjait. Ez elsősorban az Assassin’s Creedre vonatkozott és elmondható a szériáról, hogy alaposan megsínylette a gyakori megjelenést. Az orvgyilkosok története nagyjából a második epizód (2010) óta folyamatos lejtmenetben volt, pedig nem mondhatjuk, hogy a készítők nem próbálkoztak. Hol a kalózkodás és a hajózás jelentett újdonságot, hol pedig a több irányítható hős. De ezek egyike sem menthette meg a játékokat attól, hogy egyre unalmasabbá és önismétlővé váljanak, a néha megdöbbentően sok hibáról már ne is beszéljünk.
A Ubisoft végül idén tavasszal úgy döntött, elég volt, itt az ideje pihenőt fújni a két sorozatnak. Bejelentették, hogy idén ne számítsunk új Assassin’s Creed játékra, helyette kapunk Watch Dogs 2-t. Ám a legfrissebb hírek szerint a szünet hosszabb lehet annál, mint amit előzetesen vártunk. Erre utalt Tommy François, a francia kiadó munkatársa is egy IGN-nek adott interjúja során. Arról beszélt, hogy teljesen más megközelítésben gondolkoznak: a premier előtt legalább egy évvel készíteni szeretnének egy alfa változatot a játékokból, hogy több idejük legyen csiszolni rajtuk. Sajnos (vagy szerencsére?) azonban nem publikus alfáról van szó, mindössze egy belső használatúról, amely aztán alapul szolgál a további munkához. Minél több időt tölthetnek ennek javításával, bővítésével, finomításával, annál jobb végeredményt kapunk. Ha pedig ez azt jelenti, hogy 2017-ben sem jöhet ki új Assassin’s Creed játék, hát legyen.
A hozzáállás mindenképpen örömteli, már csak az a kérdés, hogy az így nyert extra fejlesztési idő végül új ötletekben és valóban innovatív megoldásokban fog-e visszaköszönni.