A Nival Interactive még 2003-ban mutatta be a Blitzkrieg sorozat első részét, amikor még boldog-boldogtalan világháborús játékokat készített, így nehéz volt kitűnni a tömegből. A második részre mindössze két évet kellett várni, ám a harmadikra ennél sokkal többet. A Blitzkrieg 3-at csak 2014-ben jelentette be a stúdió, majd napjain trendjét követve, egyelőre csak korai változatában érkezett meg 2015-ben. Ám hiába a két előd népszerűsége a Steamen, a harmadik felvonás az elmúlt közel két évben egyáltalán nem győzte meg a rajongókat. A korai változat tetszési indexe alig lépi túl a 40%-ot…
A Nival Interactive persze nem adja fel és gőzerővel dolgoznak a játékon. Ennek köszönhetően márciusban jelentős frissítés érkezik, amely elsősorban a mesterséges intelligenciát fogja gatyába rázni. A fejlesztők nem kevesebbet ígérnek, mint a stratégiai játékok történetének első mesterséges ideghálózatát, amelyet Borisra kereszteltek. Ez képes lesz a legjobb játékosok színvonalán játszani anélkül, hogy bármilyen extra információnak birtokában lenne az ellenfeléről. Boris néhány másodpercenként újraelemzi a csata állását és a begyűjtött információk alapján megpróbálja kikövetkeztetni az ellenfél következő lépését, így megelőző csapást indíthat. Boris saját videót is kapott, amelyben megmutatja, bizonyos helyzetekre miként reagál.
Az új mesterséges intelligencia a Blitzkrieg 3 márciusi frissítésével fog megérkezni és talán javít valamit a játék általános megítélésén. A végleges változat premierje sem lehet már nagyon messze, ugyanis a készítők az első negyedévet célozták meg, az pedig márciusban véget ér.
Komoly MI-frissítést kap márciusban a Blitzkrieg 3
A világháborús stratégia korai változata közel két éve érhető el a Steamen, de eddig nem győzte meg a játékosokat.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Blitzkrieg 3
Platform:
Fejlesztő: Nival Interactive
Kiadó: Nival Interactive
Megjelenés: 2017. június 2.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Eddigi legnagyobb frissítését kaphatja a magyar fejlesztésű RTS, a The Last Experiment, a Kickstarteren gyűjtenek rá
- 2. A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett
- 3. Az EA lelőtte minden idők egyik legrosszabb Battlefieldjének szervereit, videón az elmúlás pillanata
- 4. Fatekeeper early access próbakör – Tart bennünk a remény, hogy ez egy kiváló játék lesz
- 5. 007: First Light teszt – Őfelsége titkosügynökös játéka
Legfrissebb fórumtémák
- 11:15
- Ki mivel játszik mostanában? [8253]
- 11:12
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1596]
- 09:51
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [61]
- 07:18
- Clair Obscur: Expedition 33 [56]
- 22:06
- Kezd durvulni az időjárás! [4479]
- 17:22
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2572]
- 16:51
- A Valve eredetileg nagyon nem így tervezte, de most már biztos: a Steam Machine mocsok drága lett [hozzászólások] [13]
- 21:05
- Most végre kiderült, hogy valóban 100 dollár lesz-e a Grand Theft Auto VI! Igen is, meg nem is [hozzászólások] [8]
- 13:41
- Pixel art, oldalnézetes shoot’em up lesz a napokban bejelentett The Walking Dead: Streets of Survival [hozzászólások] [6]
- 10:58
- Harry Potter: Quidditch World Cup [20]








