28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Félmilliós eladással nyitott a Fortnite

Jó rajtot vett az egyébként ingyenesnek szánt játék korai változata.

Írta: GeryG 7 hozzászólás

Ha minden a tervek szerint alakul, 2018-ban végre tényleg megjelenhet a Fortnite, amelyet az Epic Games még 2011-ben, mint az első Unreal Engine 4 játékot harangozott be. A Fortnite végül hat év fejlesztés után, egyelőre csak korai változatában jelent meg néhány nappal ezelőtt. Azok, akik nem akarnak 2018-ig várni a játékra, hogy akkor ingyen tegyenek vele egy próbát, most egy kisebb pénzösszeg fejében beszállhatnak a korai változat tesztelésébe. Az Epic Games beszámolói szerint fél millió játékos döntött úgy az első napon, hogy beszállnak a projekt támogatásába. Ez a szám az elmúlt egy héten bizonyára tovább növekedett, ám egyelőre nem közöltek pontos adatokat.

A Fortnite kizárólag PC-re jelent meg és egyelőre nincsenek is hírek egy esetleges konzolos változatról. Bár a játék jellegéből adódóan nem vennénk rá mérget, hogy a 2018-as premier után (vagy még előtte?) ne jelentenék be a PS4-es és/vagy X1-es változatot. Ehhez persze az sem árt, ha PC-n jól teljesít a játék.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Fortnite

Platform:

Fejlesztő: Epic

Kiadó: Epic

Megjelenés:
2018. PC
n/a: Mac, PS4, X1, Switch, iOS, Android

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

ivanova36
ivanova36 [1321]
Mostantól 2-3 hónap vagy F2P-től 2-3 hónap? A single élmény engem is érdekelne belőle, de ugye ez nem alapból single játék.
Noggle
Noggle [224]
Igen, a videó tetszett meg persze a játékmenet. Valószínűleg 20-ért már vittem is volna, hiába lesz elvileg free2play (bár nem teljesen hiszek benne). 40-et viszont sajnálok kiadni ezért, főleg, hogy nem tudom, hogy mekkora lesz a játékostábor mondjuk 2-3 hónap múlva.
GeryG
GeryG [2372]
Csak azt tudnám, hogy mi a fenéért szaggat a felvétel... sajna ez most ilyen lett, sry. Nem a játék szaggat, az szépen fut az én agg masinámon is, szóval ez ne legyen elrettentő tényező. :)
ivanova36
ivanova36 [1321]
Igen, "majd F2P lesz jövőre" Early Access játékért 40€ kicsit húzós, bár Gery videója eléggé sokrétegű játékot mutat be, 40€ az 40€.
Noggle
Noggle [224]
"most egy kisebb pénzösszeg fejében beszállhatnak a korai változat tesztelésébe". Ekkor kicsit megörültem, majd mikor a weboldalra mentem rögtön lefagyott arcomról a mosoly. Dolgozó emberként se gondolom, hogy 40 euró kevés lenne egy standard edition early access változatáért. Akkor hát várok 2018-ig, +1 év mit számít már.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (7 db)