28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Júniusban tovább bővül a Darkest Dungeons

A The Color of Madness űrbéli sötét erőket szabadít az egyébkén sem derűs játékra.

Írta: GeryG

A Darkest Dungeon 2016 elején, vagyis bő két éve jelent meg PC-re, majd később konzolokra. A fejlesztő Red Hook Games azonban még mindig lát potenciált a játék bővítésében ahelyett, hogy a mai trendeknek megfelelően egy év után magára hagyná, hogy más projektbe – esetleg egy folytatásba ölje az energiáit.

A stúdió ma bejelentette, hogy június 19-én érkezik a játék következő kiegészítője, a The Color of Madness. A jelek szerint az aktuális fenyegetés ezúttal a világűrből érkezik és landol a Miller farmon. Érdekes élmény lesz egy alapvetően dark fantasy világban kis zöld ufonautákkal hadakozni. A Miller család és a farmon dolgozók öntudatlan, de veszélyes zombikká változtak. Három új főellenség is debütál: Miller, a lény a csillagokból, valamint az üstökös maga, amin érkezett. A kiegészítővel új helyszínként megjelenik a The Farmstead, de kapunk új túlélő játékmódot is. Utóbbiban a lehető legtovább kell kitartanunk a soha el nem fogyó szörnyekkel szemben. A városunkat pedig négy új épülettel gyarapíthatjuk. Emellett jelentős mértékben bővül a játék zenei aláfestése is.

A The Color of Madness (amelynek címe erős utalás Lovecraft The Colour Out of Space című novellájára) június 19-én csak PC-re és Macre fog megjelenni, a konzolos változatok valamikor később kapják meg a kiegészítőt.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Darkest Dungeon

Platform:

Fejlesztő: Red Hook Games

Kiadó: Red Hook Games

Megjelenés:
2016. január 19. PC, Mac
2016. április 26. Linux
2016. szeptember 27. PSV, PS4
2017. augusztus 24. iOS
2018. január 18. Switch
2018. február 28. X1

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!