28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

PlayStation VR-ra készül a Creed: Rise to Glory

A legutóbbi Rocky mellékág kapcsán születő játékban maga Rocky Balboa lesz az edzőnk.

Írta: GeryG

Ki ne ismerné Sylvester Stallone saját maga által megálmodott, keresztülvitt és megfilmesített történetét, amelyben egy ismeretlen bokszolóból végül bajnok lett. A Rocky filmek mára bevonultak az igazi klasszikusok közé, de az utóbbi években a visszatérésre is sor került. Igaz, ez már messze nem ugyanaz a kávéház, mint annak idején volt, de szerencsére ezt Stallone is hamar belátta. Éppen ezért inkább egy mellékágat készítettek, amelyben Rocky régi ellenfele és barátja, Apollo Creed fia a főhős.

E mozi ihlette meg a Survios stúdió munkatársait is, akik a napokban mutatták be a Creed: Rise to Glory című VR-játékukat. A PSVR-ra készülő alkotásban kapunk karrier módot, amelyben a címszereplő Adonis Creed pályáját egyengethetjük a helyi kocsmák bunyóitól egészen a rivaldafényig. E játékmódban nem más lesz az edzőnk, mint a híres Rocky Balboa. Egyébként a hírek szerint az ő bőrébe is belebújhatunk majd. Aki viszont inkább a saját karakteréből építene verhetetlen bajnokot, annak erre is lesz módja. Egy sor technikás és eltérő stílusú virtuális bunyós várja, hogy kiüssük a ringből.

A játékmenetről még nem sokat árultak el a készítők, de ígéreteik szerint a Phantom Melee Technology rendszernek köszönhetően megérzünk majd minden bekapott pofont. Persze nem szó szerint. Hogy mindez a valóságban hogy működik majd, arról egyelőre fogalmunk sincs, de legkésőbb az idén őszi premier után kiderül.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Creed: Rise to Glory
  • Creed: Rise to Glory
  • Creed: Rise to Glory

Creed: Rise to Glory

Platform:

Fejlesztő: Survios

Megjelenés:
2018. ősz PS4, VR, PS VR
2023. április 4. PS5

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!