28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

E3 2018

Hitman 2 Miami trailer az E3-ról

A napokban bejelentett új játék egyelőre egyelten helyszíne ismert, amely most új előzetest is kapott.

Írta: GeryG

Az IO Interactive néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy készül a Hitman 2, a 2016-os epizodikus játék folytatása. Ezzel tehát kimondták, hogy a legutóbbi Hitman kvázi rebootja volt a szériának.

A Hitman 2 kapcsán egyelőre kevés részlet ismert, a várható helyszínek közül is mindössze egyet, Miamit fedték fel. Az E3 alkalmából is olyan előzetest kapott a játék, amelyen ez a helyszín látható. A video tanúsága szerint két célpontot kell majd itt likvidálnunk egy autóverseny ideje alatt. Az egyik történetesen maga is részt vesz a futamon. Ahogy azt már megszokhattuk a sorozattól, most is a kezünkbe adják a megoldás kulcsát, vagyis rajtunk áll, hogyan férkőzünk célpontunk közelébe és miként végzünk vele. A környezet rengeteg csapdaállítási lehetőséget kínál majd, és szinte bármilyen tárgyat fegyverként használhatunk majd fel.

A Hitman 2 PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra készül, megjelenésére november 13-án számíthatunk.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Hitman 2 (2018)

Platform:

Fejlesztő: IO Interactive

Kiadó: Warner Bros. Games

Megjelenés:
2018. november 13. PC
n/a: PS4, X1

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!