A Google, az Amazon, a Microsoft és a Sony, valamint az Electronic Arts is beszállt már a videojáték-ipar új korszakát ígérő streaming-buliba, ki-ki a maga saját megoldásával. És a legfrissebb hírek szerint egy új szereplő is készülődik már a kulisszák mögött. Ez pedig nem más, mint a Verizon, amely már javában teszteli a saját játékstreamelő szolgáltatását, a Verizon Gaminget.
A szolgáltatás alfa változata egyelőre csak NVIDIA Shield eszközökön fut, de a jövőbeli tervek között az Androidos okostelefonok szerepelnek. A szolgáltatás játékaihoz mindössze egy vezeték nélkül csatlakoztatható Xbox One kontrollerre lesz szükség – na és persze az előfizetésre. Utóbbiról azonban egyelőre még korai lenne beszélni, hiszen azt sem tudni, hogy a széles közönség számára mikor válik majd elérhetővé a szolgáltatás.
Az alfa teszt során természetesen a legfontosabb szempont a rendszer stabilitásának és a játékok folyamatosságának biztosítása. A hírek szerint a tesztidőszak alatt 135 játék érhető el, amelyek között olyan címek is szerepelnek, mint a Fortnite, a God of War, a Battlefield V vagy épp a Red Dead Redemption 2. Valljuk be, nem rossz felhozatal, pláne egy okostelefonon…