Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
Ahogy várható volt, az idei E3-on már valóban hivatalosan bejelentésre került a Microsoft következő konzolja. Hivatalos nevet ugyan még nem kapott az új Xbox, továbbra is Project Scarlett néven hivatkoznak rá, azonban pár részletet már elárultak róla.
Természetesen minden eddiginél nagyobb teljesítményre számíthatunk, egy Zen 2 architektúrájú, egyedi fejlesztésű AMD processzornak köszönhetően, amely mellett GDDR6 memória és egy extra gyors SSD-meghajtó teljesít szolgálatot. Ez utóbbit virtuális memóriának is képes lesz majd használni a konzol. Az új, az Xbox One X-nél négyszer erősebbnek ígért hardver akár 8K-s megjelenítést is biztosítani fog, 120 fps mellett, és valós idejű raytracingre is alkalmas lesz. És külön kiemelték, hogy a töltési idők is jelentősen csökkenni fognak, ami az SSD miatt mondjuk nem meglepő.
Egyelőre igazából ennyi, ami kiderült a következő Xboxról. És ami még fontos lehet: elárulták a megjelenési dátumot: 2020 év végétől lesz megvásárolható az új masina. A konzollal együtt kerül majd a boltokba új Halo epizód, az egy évvel ezelőtt bejelentett Halo Infinite is.