Kijött az új DLC az Arma 3 csatatér-szimulátorhoz. Ezúttal nem egy mások által készített MOD-csomagot kapunk, hanem egy teljesen önálló játékot. Indítás után például nem a megszokott Arma 3 főképernyő fogad és a játékban megszokott felületek is megváltoznak, ha ezzel a DLC-vel indítjuk el. Természetesen indíthatjuk megszokott módon is és akkor minden marad a régi.
Ki is próbáltam az első küldetést és nagyon tetszett: hangulatosan indul és az új terület - Livonia - gyönyörű. Azok közé tartozom, akik a sivár görög táj után visszasírtuk az Arma 2 kelet-európai régióit, úgyhogy nagy örömmel konstatáltam, hogy újra hazai kinézetű erdőkben folyik majd a harc. Az első küldetés picit tutorial, picit pedig a hangulat megalapozása. Az utóbbiban nagyon jó, mert most is szívesebben folytatnám a kampányt hírezés helyett. Az előbbiben kicsit fura volt, hogy néha nem sikerült megfognom tárgyakat, amik a feladat része volt és csak a kilép-visszatölt segített. De mégis fontos, mert hiába veterán valaki, a Contact DLC-ben sok minden változott a GUI-ban is. Ehhez érdemes ebben az első küldetésben hozzászokni.
Az Arma 3 Contact DLC most a megjelenési kedvezménnyel 22,49 euroért a Steamen vásárolható meg. Ezért a pénzért persze nem csak a kampányt kapjuk meg, hanem a megszokott multiplayer játékmódokat is az új területen, illetve új fegyvereket, járműveket, egységeket, kiegészítőket is. Amint jobban belemelegedtem szállítom majd az ismertetőt.