28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Konzol - Sony

A PlayStation Plus 2019. októberi kínálata

A State of Play közvetítésen leplezték le a következő két ingyenes játékot, az MLB The Show 2019-et és a The Last of Us: Remasteredet.

Írta: GeryG

A PlayStation Plus 2019. októberi kínálata

A Sony ezúttal rendhagyó formáját választotta a PlayStation Plus ingyenes játékai bemutatásának. Mivel tegnap este tartották a State of Play közvetítést, ennek keretein belül leplezték le az októberre szánt két játékot.

A kisebbik cím az idén márciusban megjelent MLB: The Show 19 lesz, amely az Európában kevésbé népszerű baseball-ligát dolgozza fel. A látottak alapján azért érdemes lehet adni neki egy esélyt, legalább megérthetjük végre a játékszabályokat.

A nagyobbik cím jóval régebben jelent meg, még 2014-ben. Ez a The Last of Us: Remastered, vagyis a Naughty Dog 2013-ban eredetileg PlayStation 3-ra megjelent sikerjátékának PlayStation 4-re felturbózott kiadása. Talán nem véletlen, hogy éppen erre esett a Sony választása, hiszen szintén a State of Playen derült ki, hogy a második rész jövő februárban jelenik meg.

Mindkét játék október 1-től november 4-ig lesz ingyenes a PlayStation Plus előfizetői számára.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!