28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Mozi/film

Mark Wahlberg az Uncharted moziban

Egy kis kackiás bajusz, pici pocak és már forgathatja is Sully jeleneteit.

Írta: GeryG

Mark Wahlberg az Uncharted moziban

A napokban ismét hallatott magáról az évek óta lassan formálódó és számtalan alkalommal teljesen újrakezdett Uncharted mozi. Ezúttal szerencsére nem egy újabb rendező vagy forgatókönyvíró-csere adja a témát, hanem az egyik legfontosabb szerep.

Azt már egy ideje biztosra lehet venni, hogy a sztori nem a felnőtt Nathan Drake-ről fog szólni, hanem amolyan eredettörténet lesz egy fiatal Nate-tel. Őt pedig a Pókember és Bosszúállók mozikból ismert Tom Holland fogja eljátszani. De mellette van még egy szereplő, aki mindegyik videojátékban felbukkant. Ő nem más, mint Victor Sullivan, vagyis Sully.

A jelek szerint a film készítői megtalálták az ideális(nak vélt) színészt a szerepre, méghozzá Mark Wahlberg személyében. A hírek szerint a tárgyalások már az utolsó szakaszban járnak, vagyis szinte biztosra vehetjük, hogy egymás tenyerébe fognak csapni a felek. Ez már csak azért is érdekes, hiszen Wahlberg néhány évvel ezelőtt még Nathan Drake szerepére pályázott.

Bár a színészválasztás elsőre akár még furcsának is tűnhet, azért lehet benne fantázia. A történet ugyebár évekkel a négy játék eseményei előtt játszódik, amikor még nem csak Nate, de Sully is jóval fiatalabb volt. És egy fiatal Sullyt már hitelesen eljátszhat mindenki Marky Markja...

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!