Öt év alatt negyedik részéhez érkezik a Milestone motoros szériája, tavaly ősszel jelentették be, hogy készül a RIDE 4. Az első epizód még több gyermekbetegséget is hordozott, ezeket azonban a későbbi két részben fokozatosan kigyomlálták a készítők.
A negyedik rész bejelentése óta nem sokat lehetett hallani az új projektről, most viszont egy új előzetes kíséretében több érdekes részletre is fény derült. A fejlesztők ígérete szerint még tovább csiszolják az előző részben sem utolsó látványvilágot, beleértve a körítésen túl a motorokat is. De a játékmenetre és a tartalomra is odafigyelnek.
Teljesen megújul a karrier játékmód, amelyben a világ számos pontján húzhatjuk tövig a gázkart megannyi sportmotoron. A játékosok több úton is eljuthatnak majd a névtelen helyi motoros vagány státuszból a világ leghíresebb motorosa szintig, döntéseik pedig más és más exkluzív eseményeken való részvételt biztosítanak. Így lesz ok a többszöri újrajátszásra is.
Az új endurance versenytípusban csak a legrátermettebb virtuális motorosok állják majd meg a helyüket, dolgukat dinamikusan változó időjárás és fényviszonyok teszik majd még nehezebbé. De a hosszú táv során oda kell figyelniük a gumik állapotára és természetesen az üzemanyagot is pótolni kell időnként.
A RIDE 4 a tervek szerint október 8-án fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.












