28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Ilyen lesz a háború a Humankindban

A stratégiai játék legutóbbi előzetese megmutatja, miként zajlanak majd katonai konfliktusaink a többi néppel.

Írta: GeryG

A birodalom- vagy civilizációépítő stratégiai játékokból egyszerűen nem maradhat ki a háborúzás lehetősége sem. Így a Humankind játékmenetének is igen fontos részét képezi majd konfliktusaink katonai rendezésének lehetősége. De miként is fog ez működni a körökre osztott stratégiában? Ezt mutatja meg a játék legutóbbi előzetese.

A fejlesztői napló az Art of War címet viseli, vagyis a hadviselés művészetébe vezet be minket. A csaták a játék fő térképen zajlanak majd, a játékosok pedig közvetlen irányítást kapnak az egységeik felett. A játékosok határozhatják meg, hogy ki hova helyezkedjen a csatatéren, merre mozogjanak és mit támadjanak meg. Bár a csaták egy viszonylag szűk téren zajlanak majd, ide folyamatosan navigálhatunk további katonai egységeket is, ezzel biztosítva az erősítést a harcoló egységeknek. Az sem mindegy, hogy hol bocsátkozunk ütközetbe, ugyanis a terepviszonyok nagyban befolyásolják majd az egységek hatékonyságát.

Akik viszont úgy szeretnék birodalmuk történelmét egyengetni, hogy a háborúskodás a lehető legkisebb mértékben vegye el az idejét, azok választhatják a csaták automatikus lejátszása funkciót is, így a gép azonnal megmondja, hogy egy szituációból melyik fél került ki győztesen.

A Humankind a tervek szerint április 22-én fog megjelenni kizárólag PC-re.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Humankind

Platform:

Fejlesztő: Amplitude Studios

Kiadó: Sega

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés:
2021. augusztus 17. PC
2022. november 4. PS4, PS5, X1, XSX

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!