28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

gamescom 2021

Hibrid eseménynek tervezik jelenleg az idei gamescomot

Helyszíni és digitális elemeket kombinálnának a szervezők.

Írta: Dino

Hibrid eseménynek tervezik jelenleg az idei gamescomot

Bár személy szerint nem igazán kapott el a tavalyi, digitális formában megrendezett gamescomon a pörgés, mint amikor a korábbi években Kölnben, a helyszínen jártam le nap mint nap a lábam, a szervezők sikeresnek könyvelték el a koronavírus miatt kizárólag az online térben megrendezett 2020-as eseményt. Azt azonban mind a kiállítók, mind a látogatók egyérteművé tették, hogy a kiállítás igen fontos eleme lenne, hogy a helyszínen is kipróbálhatóak legyenek a legújabb játékok.

A visszajelzések alapján így egy hibrid esemény koncepciójában gondolkodnak jelenleg a Koelnmesse munkatársai, azaz az idén augusztus végén megrendezésre kerülő gamescom egyaránt tartalmazna digitális és helyszíni elemeket. De persze mindezt a megfelelő óvintézkedések mellett, hiszen a vírus egyáltalán nem valószínű, hogy a nyárra eltűnne életünkből.

A nagyközönség számára is nyitott entertainment area területére mindenképpen jóval kevesebb embert engednek majd be, hogy meglegyen a szükséges távolság a látogatók között. A sorbanállásra pedig valamilyen digitális megoldást vezetnek be, például mindenki a mobilján kaphatna majd értesítést arról, ha ő következik egy játék kipróbálásában. Külön területen kerülnek megrendezésre olyan programok, mint a cosplayverseny vagy e-sport-bajnokságok.

Megmarad az Open Night Live esemény és a gamescom stúdióban is rendszeres közvetítésekkel készülnek majd.

A szakmai látogatóknak fenntartott business area kibővül egy extra csarnokkal, emellett pedig gamescom biz néven online platformot biztosítanak az online prezentációkra és megbeszélésekre. A devcom és gamecom congress konferenciák szintén kevert megoldást alkalmaznak majd, lesznek események a helyszínen és lesznek programok az online térben is.

A más, kisebb rendezvényeken az elmúlt időszakban tesztelt #B-SAFE4business koncepció keretében pedig számos további óvintézkedést tesznek meg a szervezők, a kiállítói terület átalakításától kezdve a rendszeres fertőtlenítésekig. Kiállítókból és látogatókból egyaránt kevesebb lesz, hiszen máskülönben nem lehetne biztosítani a megfelelő távolságtartást. A jegyárusítást májusban indítják majd.

Természetesen amennyiben a járványügyi helyzet úgy alakul, hogy nem lesz lehetőség a helyszíni eseményekre, akkor az idei gamescom is teljesen digitális formában kerül majd megrendezésre.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!