28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

A Blizzardot és a Crystal Dynamicsot is otthagyta egy vezető fejlesztő

Az Overwatch rendezője és a Marvel’s Avengers kreatív rendezője is távozott.

Írta: GeryG

A Blizzardot és a Crystal Dynamicsot is otthagyta egy vezető fejlesztő

Rövid időn belül két vezető fejlesztő is bejelentette, hogy otthagyja aktuális munkaadóját. A két esetnek semmi köze egymáshoz, de mindkettő fontos pozíciót érint.

A Blizzard esetében ugyanis az a Jeff Kaplan állt fel, aki többek között az Overwatch rendezője is volt. Kaplan közel két évtized, egészen pontosan tizenkilenc év után köszön el a legendás kiadótól, ahol az Overwatch Team vezetője volt. Helyére a csapat egyik alapítóját, Aaron Kellert ültetik.

A másik vezető fejlesztő, aki Jeff Kaplanhoz hasonló pozíciót töltött be, csak épp egy másik stúdiónál, Shaun Escayg. Ő az elmúlt években a Crystal Dynamics csapatát erősítette kreatív rendező pozícióban és ő felelt a Marvel’s Avengers egyszemélyes kampányáért. Érdekesség az ő esetében, hogy hét év után 2018-ban hagyta ott a Naughty Dog stúdiót, hogy a Crystal Dynamicsnél folytassa pályafutását. Most viszont pont a Naughty Doghoz tér majd vissza.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!