26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Erre számíthatunk a Hood: Outlaws & Legends premierje után

A készítők felvázolták az első év várható bővítéseit.

Írta: GeryG

Mint szinte minden multiplayerre kihegyezett játék esetében, úgy a májusban várható Hood: Outlaws & Legends rajongói is több szezonon át tartó bővítésekre számíthatnak. A Focus Home Interactive most fel is vázolta, hogy az első szezonban mi mindenre lehet majd számítani.

A középkorban játszódó csapatalapú akció-szerepjáték lényege, hogy társainkkal erődökbe lopózzunk be, törjük fel a kincstár ajtaját és minél több arannyal távozzunk. Hogy ez ne legyen sétagalopp, arról a mesterséges intelligencia által vezérelt őrség, valamint egy a miénkhez hasonló másik játékoscsapat gondoskodik, akiket ugyanazok a célok vezérlik, mint minket.

Erre számíthatunk a Hood: Outlaws & Legends premierje után

A fejlesztők az első évet négy szezonra bontják, amelyekre természetesen jó pénzért már előre fel lehet majd iratkozni. Aki így tesz, az a garantált hozzáférés mellett exkluzív kozmetikai elemekre is számíthat. Minden szezon új ingyenes tartalmakkal kecsegtet, illetve lesznek időszakos események és bővül a karakterszerkesztő.

A tervek szerint a premier után nem sokkal meg is érkezik az első ingyenes bővítés, amelyben egy új pályával nyitják meg az első szezont, a Lithát. A Mountain névre keresztelt pálya két hegycsúcsot takar, amelyek között több híd is fut. Egy új akcióközpontú játékmód is várható, később pedig debütálni fog az első új törvényenkívüli, Eidaa is.

A Hood: Outlaws & Legends május 10-én fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re, valamint Xbox One-ra és Xbox Series X-re.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!