28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Jövő év elején érkezik a Gearbox következő játéka, a Tiny Tina’s Wonderlands

Looter shooter sárkányokkal, fegyverekkel és varázslatokkal.

Írta: Dino

A Borderlands 3 után egy újabb looter shooter készül a Gearbox Entertainmentnél, és míg az első trailer alapján a grafikai stílus hasonló lesz, mint legutóbbi alkotásuk, a körítés ezúttal jelentősen eltér, ugyanis fantasy világban játszódik a Tiny Tina’s Wonderlands.

Így aztán amellett, hogy fegyvereink ezúttal is lesznek, varázslatokkal is operálhatunk majd, miközben igyekszünk szembeszállni a zsarnok Dragon Lord uralmával.

A játékban megjelenő kaotikus világot a Borderlands 2 egyik DLC-jéből ismert, 13 éves Tiny Tina kelti életre, ő írja a szabályokat, és akár menet közben is megváltoztatja a világot, miközben a játékost vezeti útján.

Sztorivezérelt kooperatív lehetőséget is kapunk, amelyben négyen játszhatjuk végig a kalandokat. A szinkronhangoknak pedig olyan színészeket sikerült megnyerniük a fejlesztőknek, úgy mint Andy Samberg, Wanda Sykes, Ashly Burch, valamint Will Arnett.

A Tiny Tina’s Wonderlands PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X/S-re készül, megjelenésére pedig 2022 elején számíthatunk.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Tiny Tina's Wonderlands
  • Tiny Tina's Wonderlands

Tiny Tina's Wonderlands

Platform:

Fejlesztő: Gearbox

Kiadó: 2K Games

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés: 2022. március 25.

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!