Mindenki emlékezhet, milyen méltatlan véget ért a Duke Nukem Forever, miután végtelennek tűnő fejlesztési idő után végül 2011-ben csak megjelent. Egy már akkori szemmel nézve is elég elavult, közepesnek is csak jóindulattal nevezhető lövöldét kaptak a rajongók, pedig az ezredforduló környékén még ettől várták a nagy technológiai reformokat. A Gearbox, amely végül befejezte a játék fejlesztését, eléggé meg is reccsent az akkori fiaskóba, ami sajnos nem az utolsó volt az egykor szebb napokat megért stúdió életében.
Amit viszont sokkal kevesebben tudnak, hogy a Gearbox műhelyében akkoriban egy másik Duke Nukem projekt is futott. Ez volt a Duke Numen Begins, egy külső nézetű kooperatív lövölde, amely – ahogy a címe is sugallja – egy előzménysztori lett volna. Azért csak volna, mert az egész projektet még azelőtt elkaszálták, hogy egyáltalán hivatalosan bejelentették volna.
Hogy most mégis kiderült az egykori létezése, az az akkoriban a Janimation stúdiónál dolgozó Gregor Punchatznak köszönhető. Ezt a stúdiót kérték fel a játék bemutatójának elkészítésére. Egy olyan verzión dolgoztak, amely alkalmas a készülő játék látványvilágának és hangulatának átadására, amikor még konkrét játékmeneti bemutatóra nem alkalmas a játék.
Gregor Punchatz saját bevallása szerint azért töltötte fel végül most, tizenhárom évvel később ezt a videót a világhálóra, mert nagyon büszke az ezen végzett akkori munkájára és a munkatársai is megérdemlik, hogy a nagyérdemű tudjon a projektről.
