26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Idén már biztosan nem jön a Total War: Warhammer III

A Creative Assembly csapata leghamarabb is csak 2022 elején készül el a játékkal.

Írta: GeryG

A Total War széria 2016-ban elég éles kanyart vett, amikor a valós történelmi korszakok és birodalmak helyett átlépett a fantasy világába. Ekkor született meg Total War: Warhammer, amely hatalmas rajongótábort gyűjtött maga köré. Nem is volt kérdés, hogy jöhet-e a folytatás, a második rész bő egy évvel később meg is érkezett.

A Total War: Warhammer III-t idén februárban jelentette be a stúdió, vagyis a trilógiává bővülés sokkal több időbe telik, mint azt a rajongók eredetileg gondolták. A bejelentéskor még az volt a hivatalos álláspont, hogy ha nem is tudni, pontosan mikor, de a játék még idén meg fog jelenni.

Nos, mostanra e hivatalos álláspont már nem helytálló, ugyanis a legfrissebb hírek szerint 2022 elején érkezik majd a Total War: Warhammer III. Ezt a stúdió a hivatalos Twitter-csatornáján jelentette be. Konkrét indoklás ezúttal nincs, de vélhetően a szokásos dolgok állnak a háttérben: utolsó simítások, optimalizáció és hibajavítás.

Ugyanakkor a bejegyzés azzal ér véget, hogy a harmadik rész premierje nem a trilógia befejezése lesz. Sokkal inkább egy új korszak kezdete, amit a következő években megannyi tartalmi bővítés visz majd tovább.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Total War: Warhammer III

Platform:

Fejlesztő: Creative Assembly

Kiadó: Sega

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés: 2022. február 17.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!