A francia Quantic Dream neve egyet jelent a végletekig kidolgozott moziszerű kalandjátékokkal. Neki köszönhetjük az olyan érzelmi hullámvasutakat, mint a Heavy Rain, a Beyond: Two Souls vagy legutóbb a Detroit: Become Human. És ha azt vesszük, hogy utóbbi is már három éves, akkor lassan bizony itt az ideje, hogy a stúdió dobjon valami kis morzsát a rajongóinak arról, hogy mi lesz a következő lépés. A napokban érdekes pletyka kezdett terjedni a világhálón. Eszerint a stúdió azt követően, hogy végül lejárt az exkluzív szerződése a Sonyval, a következőt már a Disneyvel kötötték meg. És már azt is tudni vélik, hogy emiatt a következő játékuk a Star Wars univerzumában fog játszódni.
Egyes források szerint már másfél éve keményen dolgoznak a játékon, de azt még nem lehet tudni, hogy hol is tart a projekt. Azt viszont már rebesgetik, hogy a játék szinte semmiben sem fog hasonlítani a stúdió korábbi munkáira, vagyis nem egy újabb QTE-re épülő kalandjátékra kell gondolni. Sokkal közelebb lesz a hagyományos akciójátékok játékmenetéhez, ráadásul multiplayer elemeket is tartalmazhat és nyílt világú is lehet. A feltételezések szerint a fejlesztést a Quantic Dream Montrealban székelő stúdiója vezeti, de a cég az utóbbi időben jelentős létszámfejlesztést végzett, amivel volt Ubisoft, Eidos és Warner Bros. fejlesztők is csatlakoztak a csapathoz.
Mivel eddig hivatalos megerősítés vagy cáfolat nem érkezett, mindezt érdemes pletykaként, fenntartásokkal kezelni. De amióta a Disney újra megalapította a Lucasfilm Games stúdiót, egyre több Star Wars és Indiana Jones projektet bíznak rá külsős stúdiókra. Ebbe a profilba pedig a Quantic Dream is tökéletesen illik.