28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Konzolon hónapokat csúszik a Spellforce III: Reforced

PC-n viszont a tervezett időben érkezik, akinek megvan az eredeti játék, az ingyen kapja meg az új kiadást.

Írta: GeryG

A THQ Nordic gondozásában jelent meg 2017-ben a Grimlore Games játéka, a Spellforce III. A szerepjátékos elemekkel is alaposan megfűszerezett fantasy stratégia (vagy épp stratégiai elemekkel is alaposan megfűszerezett fantasy szerepjáték?) méltó folytatása volt a franchise korábbi epizódjainak, és bár túl sok igazi újítást nem hozott, történetével le tudta kötni a rajongókat. A fejlesztők idén nyáron jelentették be, hogy négy évvel a kizárólag PC-s premier után konzolokra is el fog készülni a játék. Ráadásul nem csak egy egyszerű átiratról van szó, hanem egy kibővített és javított új kiadásról, erre utal a Reforced alcím is.

Cikkajánló
SpellForce 3

SpellForce 3

Teszteltük a méltán híres széria harmadik epizódját.

Bár az eredeti elképzelések szerint a konzolos verzió napra pontosan négy évvel a PC-s megjelenés után, vagyis idén december 7-én lett volna esedékes, mára kiderült, hogy a fejlesztőknek több időre van szüksége. Így a Spellforce III: Reforced PlayStation 5-re, PlayStation 4-re, valamint Xbox Series X-re és Xbox One-ra készülő változata csak 2022. március 8-án fog megjelenni.

Ugyanakkor PC-re az eredeti terveknek megfelelően, december 6-án jön az új kiadás. Akik korábban megvásárolták az eredeti játékot, azok egy ingyenes frissítés formájában fogják megkapni az újdonságokat. A fejlesztők ígérete szerint átdolgozzák a kiegészítőkben megjelent népek kinézetét, változtatnak a fejlődési fán, sokat csiszolnak a küldetéseken, a kooperatív módon (beleértve a loot szétosztását) és úgy általában a játék kiegyensúlyozottságán. Finomítanak az RTX játékelemeken és kigyomlálnak minden ismert logikai hibát a kampányból és a küldetésekből.

Ezeken túl változtatnak a kezelőfelületen (amit sok kritika ért), valamint teljes kontroller-támogatást kap a játék. Készül egy vadonatúj skirmish pálya, illetve megjelenik a Journey mód, a Journey skirmish és az Arena mód is. A Journey módban 20 órányi extra tartalomra számíthatunk, amit kooperatív módban is lehet teljesíteni. A Journey skirmish módban PvP csatákba vonulhatunk a Journey módban feltápolt hőseinkkel. Az Arena módban pedig hullámokban támadó ellenségeket kell egy teljesen új karakterrel visszavernünk, ameddig csak sikerül – természetesen akár kooperatív módban is. Ezekhez az új játékmódokhoz mod-támogatás is lesz!

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

SpellForce III

Platform:

Fejlesztő: Grimlore Games

Kiadó: THQ Nordic

Megjelenés:
2017. december 7. PC
2022. június 7. PS4, PS5, X1, XSX

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!