Finoman szólva sem váltotta meg a világot a Crystal Dynamics legutóbbi játéka, a Marvel’s Avengers. Pedig a téma sosem volt még annyira felkapott mint az elmúlt években, a stúdió pedig korábban Lara Croft kalandjaival többször is bizonyította már, hogy képes nagyszerű játékokat készíteni.
Viszont ezúttal sem a játékmenet, sem a történet nem sikerült túl acélosra, de ezen túl is rengeteg kritika érte a játékot különböző okokból. Az egyik achilles-sarok a War Table volt, ahol a különböző küldetések vállalhattuk el hőseinkkel – akár egyedül, akár kooperatív módban.
Nos, a napokon belül érkező 2.3-as frissítés többek közt ezt is teljesen átalakítja majd. A telepítése után már nem fog negyed óránként változni az aktuálisan elérhető küldetések kínálata. Ehelyett a Drope Zone és a Threat Sector küldetések mindig láthatóak lesznek, míg a HIVES küldetések akkor jelennek meg, amikor elég erőssé váltunk az adott zóna megtámadásához.
Utóbbi révén a játékosok egy viszonylag meghatározott sorrendben járhatják végig a szektorokat, mivel mindegyiknek lesz egy minimum szintkövetelménye, illetve egy ajánlott szintmaximuma. Szintén újdonság, hogy a War Table-ön láthatóak lesznek a Villain Sector küldetések is.
A normál Villain Sector küldetésláncok naponta fognak változni, míg az elit küldetésláncokat egy hetünk lesz teljesíteni. Hasonló a rendszer a vaultok esetében, vagyis mindegyik látható lesz, az elit vaultok hetente cserélődni fognak. A korábbi Flashback küldetések már nem végződnek majd Villain Sector boss-harccal, ezek helyét a Wasteland és a Wakanda Threat Sector küldetések veszik át.
Hogy ne legyünk teljesen elveszettek a War Table újításai kapcsán, arról nem más fog gondoskodni, mint Nick Fury. Visszakerül az anyahajóra és tanácsadóként fogja segíteni a játékosokat. A Marvel’s Avengers 2.3-as nagy frissítésének részletes leírását a hivatalos oldalon olvashatjátok. A frissítés március 24-én fog megjelenni minden platformra.
