Néhány évvel ezelőtt még meglehetősen sok kártyapaklikra épül szerepjáték jelent meg, ám mostanában e műfaj is egy picit a háttérbe szorult. Ezen változtathat idén nyáron az indie Alkemi stúdió, akik a Dear Villagers kiadóval közösen dolgoznak a Foretalesen.
A játék egy antropomorf állatok által lakott világba kalauzol, amit egy sötét prófécia szerint a pusztulás fenyeget. Egy kisstílű tolvaj, Volepain bőrébe bújhatunk és mivel rajtunk múlik a világ sorsa, érdemes ütőképes csapatot gyűjteni magunk köré. Olyan állatok közül válogathatunk majd, mint Léo, az íjász tigris, Karst, a gorilla, Isabeau, az elefánt vagy Pattenbois, a papagáj. Minden karakter egyedi képességeivel mélyíti el a taktikázási lehetőségeket a csatatéren.
Csakhogy a játékban az egyes szituációkat nem feltétlenül kell mindig nyílt csatával megoldani. Mi dönthetjük el, hogy elosonunk, tőrbe csaljuk az ellent, esetleg kereskedni próbálunk vagy tényleg marad a jó öreg pengeváltás. A sztorit többször is végig kell játszani, hogy minden lehetőséget feloldjunk és olyan irányba is eltereljük az eseményeket, amikre korábban nem volt esély.
A Foretales PC-re és Nintendo Switchre készül és a képek és előzetes alapján piszkosul igényesen néz ki. A megjelenésére valamikor a nyár folyamán kerülhet sor, de ennél közelebbit egyelőre nem árultak el a készítők.





