28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Késik és nem minden platformra jön a Test Drive Unlimited Solar Crown

A KT Racing a legfrissebb hírek szerint két platformot is törölt a fejlesztésből.

Írta: GeryG

Az egykori Kylotonn Studiosból született KT Racing dolgozik a Test Drive Unlimited Solar Crownon, amelyet még 2020-ban jelentettek be. Azóta csak nagy ritkán lehetett hallani a projektről, de az eddig bemutatott előzetesek elég stílusosak voltak. A bejelentéskor még arról lehetett hallani, hogy a szimulátor PC mellett minden fontosabb konzolra el fog készülni. Nos, mostanra ez megváltozott.

A legutóbbi tervek még arról szóltak, hogy a játék idén szeptemberben fog megjelenni PC-re, PlayStation 5-re és PlayStation 4-re, Xbox Series X/S-re és Xbox One-ra, valamint Nintendo Switchre. Ám a legfrissebb hírek szerint a stúdió kidobta a PlayStation 4 és Xbox One változatokat, hogy csak az aktuális konzolgenerációra fókuszálhasson.

Az egyben azt is jelenti sajnos, hogy a játék premierjét is elhalasztották, idén már nem is számíthatunk a megjelenésre. A fejlesztők az extra időt a játék további polírozására fogják felhasználni, amibe szeretnék még jobban bevonni a rajongókat is. Ezért a premierig több zárt bétát is tartani fognak, amelyekről várják majd a visszajelzéseket.

A Test Drive Unlimited Solar Crown Hong Kongban fog játszódni és az ígéretek szerint 550 km-nyi úthálózat várja majd a luxusautók szerelmeseit egy kis száguldozásra. A várost két klán, a Streets és a Sharps uralja, akik egymással rivalizálnak. A játékosok dönthetik el, hogy a két teljesen eltérű stílust és életvitelt képviselő oldal közül melyikhez csatlakoznak. Mindkettőnek lesz saját főhadiszállása, ahol a győzelmeket megünnepelhetik és felkészíthetik a járgányokat az újabb versenyekre. A Streets, amely az underground stílust képviseli, egy régi raktárat alakított át a város északi részén. A Sharps pedig egy luxusépület tetőlakosztályát a nyugati kerületben.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Test Drive Unlimited Solar Crown

Platform:

Fejlesztő: KT Racing

Kiadó: NACON

Forgalmazó: magnew

Megjelenés: 2024. szeptember 12.

Minimális rendszerigény: Intel Core i7-4790K/AMD Ryzen 5 2600, 12 GB RAM, GeForce GTX 1050 Ti 4 GB/Radeon RX 570 4 GB / Intel Arc A380 6 GB, 50 GB SSD, 64-bites Windows 10

Ajánlott konfiguráció: Intel Core i7-11700K/AMD Ryzen 7 3700X, 12 GB RAM, GeForce RTX 2080 8 GB/Radeon RX 6650 8 GB, 50 GB SSD, 64-bites Windows 10

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!