28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Elhagyja korai változatát a Grounded

A miniatűr kaland a hátsó kertben idén ősszel kiteljesedik.

Írta: GeryG

Az Obsidian Entertainment igen érdekes akció-kalandjátékot indított útjára még 2020 nyarán. A Grounded ugyanis lényegében a Drágám, a kölykök összementek koncepcióját viszi a monitorokra egyelőre csak early access változatban. Vagyis adott négy tini, akik valamiért hangyaméretűre zsugorodtak és kikeveredtek a ház mögötti udvar gyepére.

Ami normál esetben csak a talpunk alatt susogó fű, az ebben az esetben élet-halál harcok színtere megannyi rovar és más élőlény és a gyerekek közt. A játék korai változata elég szép sikert aratott a Steamen, ahol bő 25 ezer szavazat után most is 88%-on áll a tetszési indexe. A fejlesztők pedig a minap bejelentették, hogy hamarosan búcsút inthetünk a korai változatnak.

A legújabb hírek szerint ugyanis a fejlesztés már tényleg a legutolsó fázisban jár, így szeptemberben kiteljesedhet a játék. Ettől kezdve játszhatjuk majd végig a teljes történetet, természetesen már mindazokkal a módosításokkal és javításokkal, amelyek a korai változathoz az elmúlt két évben készültek. A teljes játékban még nagyobb játékterünk lesz, teljes alsó és felső udvarrészt felfedezhetjük. Új fegyvereket és páncélokat építhetünk, de új veszedelemként megjelenik az imádkozó sáska is.

A Grounded 1.0 a tervek szerint valamikor szeptemberben jelenhet meg PC-re, Xbox Series X/S-re és Xbox One-ra. A játék az első perctől benne lesz az Xbox Game Passban és a PC Game Passban is.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!