25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Várható megjelenések – 2022. július

Csendes hónap elé nézünk, de így is jön egy játék, amit milliók várnak.

Írta: GeryG

Várható megjelenések – 2022. július

Odakint tombol a nyár, rekordokat döntöget a kánikula, rekkenő a hőség és még sorolhatnám. Aki teheti, régen valamelyik vízparton sütteti a hasát, mindenki másnak pedig célszerű visszahúzódni a klímás lakásba és ott átvészelni a kinti forróságot. És, ha már bent vagyunk, akár játszhatunk is, nem?

Júliusban már megszokott, hogy viszonylag kevés kiemelkedő játék jelenik meg és bizony ez idén sincs másként. Az alábbi lista ugyan van olyan hosszú mint az előző hónapok listái, de jobban át kell vizsgálni, ha az ember tényleg komolyabb játékokat szeretne találni rajta. Szerencsére azért akad néhány.

Rögtön a hónap legelső napján, vagyis július 1-én felbőghetnek a motorok, mert rajtrácsra gurul a Codemasters szimulátora, az F1 22. Ezt viszont ínségesebb napok követik. Hogy aztán július 14-én egy újabb autós játék kerüljön újra a reflektorfénybe. A Hot Wheels Unleashedhez érkezik egy új kiegészítő, a Looney Tunes. Ugyanezen a napon a stratégák is örülhetnek majd, ekkor jön a Strategic Command: American Civil War is.

Július 19. lehet a hónap fénypontja. Ekkor érkezik az As Dusk Falls kalandjáték, illetve a Forza Horizon 5 Hot Wheels kiegészítője is. De a legérdekesebb mégis a szintén e napon megjelenő macskás cyberpunk, a Stray lehet. Végül, de nem utolsósorban július 27-én jelenik meg a tűzoltós játék, a Fire Commander is.

PC

címdátum
1651július 14.
2D Brick Breaker Game REMASTEREDjúlius 5.
A Building Full of Catsjúlius 7.
Aegis Descentjúlius 8.
Aery - Vikingsjúlius 22.
Ahack Adventure 2: Quest For The Ciggyjúlius 18.
AI Dungeonjúlius 15.
ALUMNIjúlius 15.
An Uninvited Guestjúlius 12.
ANIQUILATIONjúlius 27.
Any Worldjúlius 29.
Apocalypticjúlius 15.
As Dusk Fallsjúlius 19.
Aznakjúlius 29.
Bail or Jailjúlius 20.
Ball Go Homejúlius 1.
Ballex 2: The Hanging Gardensjúlius 15.
Bear and Breakfastjúlius 28.
Before The Nightjúlius 14.
Bibi & Tina: New adventures with horsesjúlius 21.
Blackberry the Witch: Journeyjúlius 29.
Blacken Slashjúlius 22.
Blasten!!július 29.
Bloodscentjúlius 22.
Blossoming Yanderejúlius 29.
Bombs Awayjúlius 15.
Bones and Magicjúlius 1.
Book Of Yogjúlius 15.
Bullet Questjúlius 19.
Cafeteria Nipponicajúlius 4.
Canterz Paranormiesjúlius 8.
Capcom Arcade 2nd Stadiumjúlius 22.
Castle Greyrotjúlius 11.
Catch Me!július 28.
Chameleon - DYHjúlius 25.
Chaos Galaxy 2július 25.
Chimeralandjúlius 14.
Chronescherjúlius 15.
Circadian Dicejúlius 11.
Clanfolkjúlius 14.
CLOUDED VRjúlius 29.
Coloring Game: Girlsjúlius 22.
Colour Card Gamejúlius 1.
Cosmopolyjúlius 22.
Crate Knightjúlius 11.
Crossing Frontierjúlius 13.
CryptoRIGjúlius 29.
Ctrl Alt Egojúlius 22.
Cube Conflictjúlius 13.
CYCOjúlius 15.
Dangerous Degreesjúlius 4.
DANGO!július 15.
Darkest Witchcraftjúlius 29.
DC League of Super-Pets: The Adventures of Krypto and Acejúlius 15.
Dead forestjúlius 22.
Deep Space Salvage Crew VRjúlius 8.
Deer Journeyjúlius 21.
Detective Agency: Murder at the Manorjúlius 19.
Dial-Injúlius 15.
Digimon Survivejúlius 29.
Dinkumjúlius 14.
DOMINUS RAGEjúlius 12.
DreamIslandjúlius 20.
EDEN ESCAPEjúlius 29.
Edessa: School of Wizardryjúlius 14.
EDM Storm : Match 3 VRjúlius 1.
Elemgatejúlius 8.
Elisiusjúlius 18.
Endling - Extinction is Foreverjúlius 19.
Entangled (P2 Studios)július 5.
Escape Academyjúlius 13.
Escape From Hard Drivejúlius 12.
Escape From Mandrilliajúlius 18.
Escape Jumpjúlius 25.
Escape the Etherjúlius 1.
Estressjúlius 29.
Exodus Vigiljúlius 14.
Ex-Zodiacjúlius 21.
Eyes in the Dark: The Curious Case of One Victoria Bloomjúlius 14.
F*** This Gamejúlius 26.
F1 22július 1.
Fantasy Zoojúlius 5.
Far East Front Linejúlius 6.
Farm Defensejúlius 11.
Farmland Realmjúlius 8.
Festivaljúlius 7.
FIND ALL 3: Traveljúlius 21.
Firajúlius 15.
Fire & Maneuverjúlius 15.
Fire Commanderjúlius 27.
FireSquadjúlius 1.
Fireworks Playgroundjúlius 20.
Flappy Buttjúlius 1.
Fleet Commander: Pacificjúlius 21.
Fly&Poopjúlius 15.
Fore Scorejúlius 12.
Forza Horizon 5: Hot Wheelsjúlius 19.
FRIGID VRjúlius 29.
From Withinjúlius 29.
Galaxity_Bangkokjúlius 1.
Garage: Bad Dream Adventurejúlius 8.
Gems of Destiny: Homeless Dwarfjúlius 28.
get REKTorizedjúlius 7.
Girls' civilization 3július 12.
Gloomgravejúlius 11.
Going Into The Unknownjúlius 11.
GoldenAxeIdoljúlius 15.
GRANDMAjúlius 1.
Grid Wordsjúlius 8.
Gridformjúlius 29.
Grimstar: The Battle for Green Moonjúlius 19.
Grow Up! - A Worm Gamejúlius 28.
GunSoul Girl 2július 29.
Harem of Nursesjúlius 15.
Hazel Skyjúlius 20.
Heat Runnerjúlius 21.
Heavenly Lovejúlius 14.
Hell Piejúlius 21.
Hentai Jigsaw Photo Studio: Neko Girlsjúlius 15.
HOLOGRAMjúlius 26.
HOSTLIGHTjúlius 22.
Hot Wheels Unleashed: Looney Tunesjúlius 14.
HRS: devil game Ijúlius 1.
Hungry Galaxiesjúlius 1.
Hunkensteinjúlius 27.
I Love Finding MORE Pupsjúlius 14.
IKO 39július 11.
Immortal Tactics: War of the Eternalsjúlius 15.
Immortalityjúlius 26.
In Sky Girlsjúlius 11.
Incremental Epic Hero 2július 22.
Indecent Desiresjúlius 13.
Indigo Loopjúlius 1.
Into The Abyssjúlius 22.
Intruder In Antiquoniajúlius 8.
Isolaniajúlius 11.
JETMANjúlius 13.
Jim The Spyjúlius 4.
Just A Humble Swordsmithjúlius 9.
Just Kingjúlius 21.
Justice.exejúlius 21.
Kamigami: The Battle of the Godsjúlius 22.
Kayak VR: Miragejúlius 12.
Kingdom Gunjúlius 13.
Kinkoi: Golden Timejúlius 15.
Kittens in Post-Apocalyptic Fantasy San Francisco: Battle School for Only the Most Awesome Monstersjúlius 20.
Klonoa Phantasy Reverie Seriesjúlius 8.
Knights of Fatejúlius 8.
Koumajou Remilia Scarlet Symphonyjúlius 28.
Krut: The Mythic Wingsjúlius 12.
Last Call BBSjúlius 5.
Legends of the Lost Lands: The First Seekerjúlius 11.
Let's Play! Oink Gamesjúlius 6.
Light&Darkjúlius 14.
Lodestarjúlius 8.
Loopmancerjúlius 13.
Lord of the Click 3július 20.
Ludo XXLjúlius 8.
Lunar Axejúlius 11.
MADiSONjúlius 8.
Maggie the Magnetjúlius 18.
Maid Cafe ~Full Service~július 21.
Mao Yu's Adventurejúlius 22.
Matachinjúlius 29.
Matchpoint: Tennis Championshipsjúlius 7.
Mega Mall Storyjúlius 4.
METEORAjúlius 14.
Mine Clashjúlius 29.
Mini Island: Cosmosjúlius 1.
Missing Personsjúlius 4.
Monument Valley 2: Panoramic Editionjúlius 12.
Monument Valley: Panoramic Editionjúlius 12.
Moonphase Passjúlius 8.
Mothmen 1966július 14.
MP5július 18.
Mr. Triangle's Mazejúlius 1.
Muse:Valkiri&Dungeonjúlius 13.
Muv-Luv Alternative: Total Eclipse Remasteredjúlius 21.
My Trainer is a Futanarijúlius 18.
Mystery of Lucy Green - The Devil's Diariesjúlius 29.
Necrosmithjúlius 13.
Nectarjúlius 26.
Neko Journeyjúlius 28.
Nell Watson's Founder Lifejúlius 4.
Neon Blightjúlius 11.
Nighthuntjúlius 25.
Nightmare Hunterjúlius 29.
Nin Onlinejúlius 7.
No Momentumjúlius 17.
Noctemjúlius 1.
Noktajúlius 21.
Notoris: The Goblin Warjúlius 1.
Numinajúlius 1.
Nuts Protocoljúlius 5.
Nyaruru Fishy Fightjúlius 29.
Omittedjúlius 29.
One Last Crane - Prologuejúlius 4.
Otoko Cross: Pretty Boys Klondike Solitairejúlius 14.
Overdose WW2július 15.
Overdriven Evolutionjúlius 15.
Overroguejúlius 7.
PARANECROjúlius 20.
Pathogenjúlius 21.
PH0B0Sjúlius 5.
Pintman:Escape the Lockdownjúlius 4.
Pirate Soulsjúlius 1.
Pixel Survivors : Roguelikejúlius 1.
PIXELS: Digital Creaturesjúlius 11.
Placid Plastic Duck Simulatorjúlius 6.
Planet Sjúlius 1.
Platform Rolljúlius 11.
Platformer::Execute();július 29.
PolyCore Defensejúlius 21.
Pool Slide Storyjúlius 4.
Pop Bowling VRjúlius 7.
POPGOES Arcadejúlius 1.
Prehistoric Five Elements Realmjúlius 29.
Presenter Slidesjúlius 14.
Presidents Fightjúlius 22.
Prison Life Simulator: The Legend of Navalnyjúlius 22.
Programmer Dungeon Knightressjúlius 22.
Project Angels - Visual Noveljúlius 13.
Project Speed 2július 1.
Project Vostokjúlius 11.
Project: Eternal Flamejúlius 8.
Psychoscopyjúlius 5.
Puddinkjúlius 7.
Pylorus - Footsteps of Greedjúlius 11.
QuietMansion1július 23.
Rabbitoadjúlius 12.
RaceLeaguejúlius 26.
Reborn Soulsjúlius 15.
Resist the Succubusjúlius 22.
Restart your lifejúlius 28.
Rhythm Knights: Double Treblejúlius 29.
RIFTjúlius 15.
Ring Warjúlius 11.
River City Saga: Three Kingdomsjúlius 21.
Rogue Warlordsjúlius 19.
Rule No. 2július 15.
Rune Factory 5július 13.
Sakura Succubus 6július 11.
Salamander County Public Televisionjúlius 29.
Samuraijúlius 12.
Science Simulatorjúlius 11.
SDC2Xjúlius 25.
Second Thoughtsjúlius 12.
Seven Deadly Datesjúlius 7.
Shape Puzzlejúlius 15.
Shapebreaker - Tower Defense Deckbuilderjúlius 19.
SKDjúlius 29.
Sky in your eyesjúlius 8.
Soda Story - Brewing Tycoonjúlius 21.
Space Captain McCallery - Episode 3: The Weaponmaster's Challengejúlius 5.
Spellbound: The Magic Withinjúlius 29.
Spellslinger VRjúlius 8.
Spidersaursjúlius 14.
Sprocket Wingsjúlius 28.
STAR MATH: Interstellar Rogue 2július 21.
Star Shift Rebellionjúlius 29.
Stellonajúlius 29.
Stones Keeper: King Aureliusjúlius 14.
Stranger of Paradise: Final Fantasy Origin - Trials of the Dragon Kingjúlius 20.
Strategic Command: American Civil Warjúlius 14.
Strayjúlius 19.
Strip 'Em II: Facka's Gamejúlius 29.
Super Donald World 2020július 8.
SUPER UFO FIGHTERjúlius 13.
Superola Champion Editionjúlius 14.
Sweet Transitjúlius 28.
Swift Attackjúlius 1.
Sword of Jade: Parallel Dreamsjúlius 29.
Swords and Fairy Inn 2július 8.
System Critical: The Race Against Timejúlius 15.
Target:Summitjúlius 22.
That Castlejúlius 1.
That Which Was Lostjúlius 22.
The Accursed Crown of the Giant Kingjúlius 1.
The Backrooms: Found Footagejúlius 4.
The Callistojúlius 7.
The Four Elements: Zombiesjúlius 18.
The Future You've Been Dreaming Ofjúlius 14.
The Ghost - Task of the Ghost Huntersjúlius 18.
The Kobolds Left Behindjúlius 7.
The Legend of Heroes: Kuro no Kisekijúlius 27.
The Redress of Mirajúlius 7.
The Sunny Lifejúlius 7.
The Sword of Rhiveniajúlius 7.
The Tale of Bistunjúlius 13.
The Twilight of Infinityjúlius 1.
Three Kingdoms IIjúlius 8.
Throb of Lovegirl: A Ero Waifu TDjúlius 19.
TIC-TAC: Twelve o'clockjúlius 29.
Tigerfyre - Cursed Is the Ground for Thy Sakejúlius 8.
Tilefinderjúlius 13.
Time on Frog Islandjúlius 12.
TimeLock VR 2július 13.
Toilet Chroniclesjúlius 14.
Tomb Robbing with Friendsjúlius 28.
TombStarjúlius 20.
Topo Mix Gamejúlius 18.
Tor Eternumjúlius 15.
Tower of Spiritjúlius 12.
TPORTjúlius 13.
Tracery of Fatejúlius 29.
Trading Timejúlius 12.
Truffle Hogsjúlius 1.
Turbo Slothsjúlius 27.
Turtles vs. Mushroomsjúlius 1.
Ultimate Muscle Roller Championshipjúlius 15.
Undergravejúlius 13.
Unity of Command II - Desert Ratsjúlius 14.
University storiesjúlius 21.
Updogjúlius 15.
Urbekjúlius 13.
Usagi Health Clubjúlius 29.
Versus.július 22.
Vestaria Saga II: The Sacred Sword of Silvanisterjúlius 28.
Viaje al Centro de la Tierra - Version Extendidajúlius 18.
Video Game Fablesjúlius 15.
Vowel Movementsjúlius 8.
WAVECADEjúlius 11.
Wayward Strandjúlius 21.
Who Shuffled My Shapes?július 8.
Witch Strandingsjúlius 7.
XELjúlius 12.
Xianxia Shrinejúlius 29.
Xiaoyao Xiuzhenjúlius 13.
Yacht Mechanic Simulatorjúlius 28.
YASOjúlius 7.
Yurukill: The Calumniation Gamesjúlius 8.
Yusha vs Dragonjúlius 8.
Zeta Bit Player Pack 1július 7.
Zhijiang Townjúlius 13.
Zodiac (Man Changing Ideas)július 22.
Zodiac fantasyjúlius 21.

PlayStation 5

címdátum
DreadOut 2július 20.
Hell Piejúlius 21.
Hellpointjúlius 12.
Hot Wheels Unleashed: Looney Tunesjúlius 14.
Instant Sports All-Starsjúlius 1.
Klonoa Phantasy Reverie Seriesjúlius 8.
MADiSONjúlius 8.
Matchpoint: Tennis Championshipsjúlius 7.
Post Voidjúlius 21.
Severed Steeljúlius 20.
Stranger of Paradise: Final Fantasy Origin - Trials of the Dragon Kingjúlius 20.
Strayjúlius 19.
Superola Champion Editionjúlius 14.
Time on Frog Islandjúlius 12.
Two Hundred Waysjúlius 15.
Wayward Strandjúlius 21.
Yurukill: The Calumniation Gamesjúlius 5.

PlayStation 4

címdátum
Arcade Archives: Chack'n Popjúlius 21.
Arcadegeddonjúlius 5.
Capcom Arcade 2nd Stadiumjúlius 22.
DC League of Super-Pets: The Adventures of Krypto and Acejúlius 15.
Digimon Survivejúlius 29.
DreadOut 2július 20.
Endling - Extinction is Foreverjúlius 19.
Eternal Hopejúlius 8.
F1 22július 1.
Hazel Skyjúlius 20.
Hell Piejúlius 21.
Hot Wheels Unleashed: Looney Tunesjúlius 14.
Klonoa Phantasy Reverie Seriesjúlius 8.
MADiSONjúlius 8.
Matchpoint: Tennis Championshipsjúlius 7.
Mothmen 1966július 14.
Mozart Requiemjúlius 26.
Post Voidjúlius 21.
RimWorld Console Editionjúlius 29.
River City Saga: Three Kingdomsjúlius 21.
Severed Steeljúlius 20.
Story of Seasons: Pioneers of Olive Townjúlius 26.
Stranger of Paradise: Final Fantasy Origin - Trials of the Dragon Kingjúlius 20.
Strayjúlius 19.
Superola Champion Editionjúlius 14.
The Quest for Excalibur - Puy du Foujúlius 12.
Time on Frog Islandjúlius 12.
Two Hundred Waysjúlius 15.
Wayward Strandjúlius 21.
Yurukill: The Calumniation Gamesjúlius 5.

Xbox Series X/S

címdátum
Almost My Floorjúlius 1.
Arcadegeddonjúlius 5.
As Dusk Fallsjúlius 19.
DreadOut 2július 15.
Forza Horizon 5: Hot Wheelsjúlius 19.
Hell Piejúlius 21.
Hellpointjúlius 12.
Hot Wheels Unleashed: Looney Tunesjúlius 14.
Immortalityjúlius 26.
Klonoa Phantasy Reverie Seriesjúlius 8.
MADiSONjúlius 8.
Matchpoint: Tennis Championshipsjúlius 7.
Mothmen 1966július 14.
Overroguejúlius 7.
PowerWash Simulatorjúlius 14.
Renzo Racerjúlius 1.
Severed Steeljúlius 22.
Stranger of Paradise: Final Fantasy Origin - Trials of the Dragon Kingjúlius 20.
Superola Champion Editionjúlius 14.
The Tale of Bistunjúlius 13.
Time on Frog Islandjúlius 12.
Wayward Strandjúlius 21.

Xbox One

címdátum
Aery - Vikingsjúlius 22.
Almost My Floorjúlius 1.
Arcadegeddonjúlius 5.
As Dusk Fallsjúlius 19.
Capcom Arcade 2nd Stadiumjúlius 22.
DC League of Super-Pets: The Adventures of Krypto and Acejúlius 15.
Digimon Survivejúlius 29.
DreadOut 2július 15.
Endling - Extinction is Foreverjúlius 19.
Eternal Hopejúlius 8.
Forza Horizon 5: Hot Wheelsjúlius 19.
Hazel Skyjúlius 20.
Hell Piejúlius 21.
Hot Wheels Unleashed: Looney Tunesjúlius 14.
Klonoa Phantasy Reverie Seriesjúlius 8.
MADiSONjúlius 8.
Matchpoint: Tennis Championshipsjúlius 7.
Mothmen 1966július 14.
Overroguejúlius 7.
PowerWash Simulatorjúlius 14.
Renzo Racerjúlius 1.
RimWorld Console Editionjúlius 29.
Rush Rally Originsjúlius 6.
Severed Steeljúlius 22.
Shred! Remasteredjúlius 15.
Stranger of Paradise: Final Fantasy Origin - Trials of the Dragon Kingjúlius 20.
Superola Champion Editionjúlius 14.
The Tale of Bistunjúlius 13.
Time on Frog Islandjúlius 12.
Wayward Strandjúlius 21.

Switch

címdátum
Accidentjúlius 8.
Aery - Vikingsjúlius 21.
Almost My Floorjúlius 1.
APICOjúlius 7.
Arcade Archives: Chack'n Popjúlius 21.
Azure Striker Gunvolt 3július 28.
Bear and Breakfastjúlius 28.
Beastiesjúlius 1.
Bunny Must Die! Chelsea and the 7 Devilsjúlius 20.
Capcom Arcade 2nd Stadiumjúlius 22.
Captain Velvet Meteor: The Jump+ Dimensionsjúlius 28.
Color Breakersjúlius 7.
Cursed Islandjúlius 6.
Darker Skiesjúlius 14.
DC League of Super-Pets: The Adventures of Krypto and Acejúlius 15.
Digimon Survivejúlius 29.
Elves Fantasy Hentai Puzzlejúlius 8.
Endling - Extinction is Foreverjúlius 19.
F.I.S.T.: Forged In Shadow Torchjúlius 12.
Fallen Angeljúlius 19.
Gamedecjúlius 1.
Gangsta Magicjúlius 9.
Gloom and Doomjúlius 19.
Growbotjúlius 14.
Hazel Skyjúlius 20.
Hell Pagesjúlius 15.
Hell Piejúlius 21.
hexceed: Casusjúlius 28.
Hot Wheels Unleashed: Looney Tunesjúlius 14.
Instant Sports All-Starsjúlius 1.
JETBOYjúlius 1.
Klonoa Phantasy Reverie Seriesjúlius 8.
Koumajou Remilia Scarlet Symphonyjúlius 28.
Krut: The Mythic Wingsjúlius 12.
Live A Livejúlius 22.
LOUDjúlius 15.
Matchpoint: Tennis Championshipsjúlius 7.
Mothmen 1966július 14.
Mozart Requiemjúlius 26.
NinCatjúlius 2.
Parasite Packjúlius 1.
Post Voidjúlius 21.
Pure Crosswords - the best Crossword Puzzle Word Game ever!július 19.
Quintus and the Absent Truthjúlius 6.
Railways - Train Simulatorjúlius 7.
Rainbow Laser Disco Dungeonjúlius 1.
River City Saga: Three Kingdomsjúlius 21.
Road of Deathjúlius 8.
Secrets of Magic 4: Potion Masterjúlius 7.
Severed Steeljúlius 21.
Sticks Collectionjúlius 7.
Super Rebellionjúlius 8.
SUPER UFO FIGHTERjúlius 14.
SuperDuck!július 7.
Superola Champion Editionjúlius 14.
The Quest for Excalibur - Puy du Foujúlius 12.
Timber Storyjúlius 4.
Time on Frog Islandjúlius 12.
Train Valley: Console Editionjúlius 27.
Understandjúlius 7.
Wayward Strandjúlius 21.
Worth Lifejúlius 14.
XELjúlius 14.
Xenoblade Chronicles 3július 29.
Yurukill: The Calumniation Gamesjúlius 5.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!