Nyáron derült ki, hogy a Frogwares újra előveszi a Sherlock Holmes: The Awakened címre keresztelt kalandjátékát, amelyet először 2007-ben jelent meg. Alig egy évvel később már egy remasterelt változat debütált a Steamen. A stúdió tehát jelenleg e játék remake-jén dolgozik, amely most megkapta első játékmenet-bemutatóját.
A történetben a még fiatal Sherlock és hű társa, John Watson közösen indulnak egy misztikus rejtély megoldására, egy kalandra, amely örökre megváltoztatja mindkettejük életét. Az egész egy eltűnési esetként indul, de hamarosan egy sötét és szerteágazó összeesküvéssé növi ki magát, amelynek középpontjában Cthulhu-hívők állnak.
A trailerben megnézhetjük, miként is éled újjá a játék, láthatjuk a különböző helyszíneket és Sherlock eszköztárát is. Ahhoz, hogy megoldhassuk a rejtélyt, embereket kell kihallgatni, összerakni a nyomokból az esetet és olykor olyan kérdésekre is választ találni, amely akár az épp elménket is veszélyeztetheti.
A Sherlock Holmes: The Awakened PC-re, PlayStation 5-re és PlayStation 4-re, Xbox Series X/S-re és Xbox One-ra, valamint Nintendo Switchre készül. Megjelenési dátummal egyelőre nem rendelkezik, de valamikor jövő február-március környékén debütálhat.




