
Az elmúlt években sajnos megszokhattuk már, hogy a Microsoft ugyan továbbra is tartja magát a Games with Gold havi ajándékaihoz, ám régóta nem került be a rendszerbe igazán jó vagy nagy címnek számító játék. Ráadásul mostanra az ajándékok számát is kettőre redukálták a korábbi négyről. Ezzel együtt a júniusi kínálat kifejezetten erősnek tűnik. Az is igaz ugyanakkor, hogy mindkét játék, amit az előfizetők a nyár első hónapjában ajándékba kapnak, eléggé rétegjáték.
Az első játék az Adios, amelynek főhőse egy disznófarm tulajdonosa. Ez eddig nem tűnik túl izgalmasnak, csakhogy emberünk évek óta abból él, hogy a maffia nála tűnteti el a hullákat. Neki viszont elege van ebből és összegyűjti a bátorságát, hogy kiszálljon. Egy nap az egyik bérgyilkos, aki egyébként régi jó barátja, új holttestet hoz. Miután hősünk közli vele, hogy ennyi volt, az egész napot együtt töltik, hogy meggyőzzék egymást: mert ebben a buliban nincs olyan, hogy kiszállsz. Hogy miként döntünk, az rajtunk múlik. Az Adios tetszési indexe a Steamen 95%-on áll, június 1-től június 30-ig lesz ingyenes.
A másik cím, a The Vale: Shadow of the Crown egy szerepjáték, amely azonban nem látványvilágával hódított: főhőse ugyanis vak, így mi is csak a hallott szövegre és effektekre támaszkodhatunk, illetve olykor némi szövegre. A játék egy középkori kalandot mesél el, amikor hősünk konvoját egy inváziós sereg pusztítja el, ő pedig egyedül marad és el kell jutnia a királyhoz, hogy figyelmeztesse. A Steamen 97%-on áll a tetszési indexe. A The Vale: Shadow of the Crown június 16-tól július 15-ig lesz ingyenes.