Ne maradj le híreinkről és cikkeinkről, kattints ide, és állítsd be saját forrásként a PlayDome-ot!
A Steamen régóta nem csak játékok érhetők el, hanem különféle alkalmazások is. Ezek táborát fogja erősíteni a magyar illetőségű Ige Olwen stúdió újdonsága, a Haele 3D – Feet Poser Pro is. A cím elég sokatmondó, ez ugyanis egy lábfej modellező alkalmazás.
A készítők elmondása szerint nem csak a művészek használhatják majd különféle pózok ábrázolására, de anatómiailag pontos hivatkozási alap is lehet. Részletes szerkesztőt kínál, amelyben a lábfejek mérete, formája, a körmök színe és hasonló paraméterek adhatók meg. Emellett a megvilágítást és a hátteret is lehet variálni.
Pontos animációk ábrázolják a lábfej mozgását, így kifejezetten élethű képet kapnak a felhasználók. A készítők egy Lite és egy Pro változatot is kínálnak, amelyek között tartalmi különbségek lesznek: utóbbiban több előre megadott animáció, fényszűrő, környezet, skin és hasonló kap helyet.
A Haele 3D – Feet Poser Lite már néhány napja elérhető a Steamen, míg a Haele 3D – Feet Poser Pro kiadás a tervek szerint június 26-án érkezik meg. Ennek demója mindenesetre már szintén elérhető.
