Népszerű műfajnak tekinthető manapság az indie fejlesztők körében a hatszögalapú lapokból építkezős játékoké. Tavaly jelent meg például a Dorfromantik, idén szállt ringbe a Terrascape és a Pan'orama, és készül még a Growth is.
A stílus legújabb képviselője pedig a Land Above Sea Below, amely hazai fejlesztésként érkezett meg a napokban. A konkurensek közül pedig azzal a csavarral próbál kiemelkedni, hogy meghatározott időközönként – egy-egy évszak végén, amit bizonyos mennyiségű lap elfogyása jelent – emelkedik egyet a vízszint, és ilyenkor a legalacsonyabban lévő területeinket elveszítjük. Persze megvan a módszer arra, hogy ez ellen védekezzünk: ha megfelelően helyezzük el lapjainkat, a környező területek egy szinttel megemelkednek, így kerülve ki a veszélyes zónából.
Az említett játékokhoz hasonlóan a Land Above Sea Below is egy barátságos, nyugis játékmenetet kínál, amelyben nyugodtan gondolkodhatunk azon, hova is helyezzük a következő területkártyát.
A Land Above Sea Below PC-re jelent meg, igen barátságos, 7,79 eurós árcédulával (amelyből ráadásul szeptember 20-áig 15% kedvezményt is biztosítanak).