Nyomozós játékból rengeteg van, de készül már olyan is, ahol a kihallgatás is a mi feladatunk volt és a kapott válaszok mellett az illető mimikájára is figyelnünk kellett (L.A. Noire). Most viszont egy olyan kalandjátékot jelentett be az indie Meaning Machine stúdió, ahol szó szerint bármit kérdezhetünk.
A Dead Meat története egy nőről, a robotikával foglalkozó Luciáról szól, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte a saját férjét. De vajon tényleg ő követte el? Ezt kell nekünk kideríteni méghozzá úgy, hogy Luciával beszélgetünk. A dolog igazi pikantériáját pedig az adja, hogy szó szerint a saját szavainkkal bármit kérdezhet vagy mondhatunk majd neki.
Fenyegethetjük, becsapdázhatjuk, alkut ajánlhatunk neki, de akár még be is hízeleghetjük magunkat vagy elcsábíthatjuk. A lényeg, hogy így vagy úgy, de elárulja, pontosan mi és hogyan történt a gyilkosság napján. Vigyáznunk kell, mert Luciát sem ejtették a fejére és akár saját magunkat is becsapdázhatjuk, ha nem tudjuk elnyerni a bizalmát. Éppen ezért kreatívnak és furmányosnak kell majd lenni.
A Dead Meat érdekes játéknak ígérkezik, amely a mesterséges intelligencia egy új művészi felhasználási módja is egyben. A premierre kizárólag PC-n valamikor 2024-ben kerülhet sor.







